Fiatal alkotók munkái

Fiatal alkotók munkái
A nemrég befejeződött nagyváradi fotótanfolyamok elvégzőinek legjobb munkái tekinthetők meg szombattól a nagyváradi Euro Foto Art Galériában.

A szombati, ünnepélyes tárlatnyitón Tóth István fotóművész, a Romániai Fotóművészek Egyesületének elnöke szólt az egybegyültekhez. Mint elmondta, bár az általa vezetett, vakációs fotótanfolyamon csak öten vettek részt, mégis nagyon elégedett, ugyanis a fiatal résztvevők különösen fogékonyaknak bizonyultak és sok értékes alkotás született, melyek egy része a Bihorul pitoresc elnevezésú országos fotószalon keretein belül is ki lett állítva. Miután a Varadinum vonósnégyes Handel Vízi zenéjéből adott elő egy részletet, Claudiu Szabó, a digitalis fotótanfolyam vezetője, s az egyesület alelnöke szólalt fel. Ezen a tanfolyamon kilencen vettek részt és igyekeztek elsajátítani az alkotással, feldolgozással kapcsolatos alapvető tudnivalókat. „Nem szoktam bőségesen osztani a dícséreteket, ezért csak arra bíztathatom őket, hogy dolgozzanak és sok sikerben legyen részük” – mondta a fotómúvész.

Oklevelek

Ezt követően ismét a Varadinum következett: egy Beethoven menüettet, majd a későbbiekben Albert Winkler Tánc című művét adták elő. Az ünnepélyes megnyitón vehették át a tanfolyamok elvégzői a őket megillető okleveleket is. A tarlaton mintegy száz digitalis és hagyományos technikával késült kép látható – többek között városképek, tájképek, portrék, épületrészek, melyek egy részét különböző digitalis technikákkal dolgozták fel a tanfolyamok résztvevői. A kiállítás október 9-ig tekinthető meg.

Neumann Andrea