Festménykiállítás: középpontban a fák

Festménykiállítás: középpontban a fák
Harmadik egyéni kiállítása nyílt meg Eugenia Drăgoi festőnőnek szeptember 3-án a nagyváradi Vizuális Művészetek Galériájában.

A Fa leszek, ha… (Copac m-oi face) című tárlatot a Romániai Képzőművészek Szövetségének (UAP) váradi fiókszervezete rendezte meg. A hétfői megnyitón elhangzott, hogy Eugenia Drăgoi 2010 óta tagja a szövetségnek, azóta ez a harmadik egyéni kiállítása. Az első egyéni tárlat 2010-ben a Szem – ablak címet kapta, míg múlt évben a második tárlat megnyitójára is sor került Párbeszéd a feljebbvalókkal címmel. Ezeken kívül a festőnő számos csoportos kiállításon is részt vett az évek során. A jelenlegi tárlat alapmotívuma a fa, mely a legrégibb szimbolikus, mitikus elem, megjelenik a történelemben, vallásban, irodalomban, a művészettörténetben, a népi hagyományokban. A festmények a fák szimbolikus voltát is hangsúlyozzák. Például az örök körforgást, vagy a fának spirituális jelentőségét.

Értelmezés

A negyvenöt kisebb és nagyobb méretű, a fa tematikáját feldolgozó munka különböző technikákkal készült: akril és ceracolor textil beillesztésekkel. A tárlatot dr. Agata Chifor műkritikus méltatta és nyitotta meg. A festményeket külön-külön értelmezve rávilágított a fa szimbolikus, mitikus jelentéseire, a színhasználat fontosságára a gondolatok kifejezésben. Végezetül hozzátette, hogy a festőnő érdemei közé tartozik, hogy a fa szimbolikáját ilyen jól tudta érvényesíteni képein. Az érdeklődők a kiállítást szeptember 14-ég tekinthetik meg a Fő utcai Vizuális Művészetek Galériájában 10 és 17 óra között, a belépés ingyenes.

Nagy Noémi



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter