Festmények a könyvek társaságában

Molnár Zoltán nagy lelkesedéssel magyarázatot is fűzött alkotásaihoz
Molnár Zoltán nagy lelkesedéssel magyarázatot is fűzött alkotásaihoz
Bihar megy – Molnár Zoltán helyi amatőr festőművész alkotásaiból nyílt eladással egybekötött kiállítás szombat délben az Érmihályfalvi Máté Imre Városi Könyvtárban.

 

 

Az első, még március közepén volt után szombat délben nyílt meg a városi könyvtárban Molnár Zoltán érmihályfalvi festőművész második kiállítása. A megjeleneteket Szalai Ilona könyvtáros köszöntötte, rövid beszéde elején rögtön közzétéve: a legutóbbi “találkozás” óta az amatőr művész már a Francisc Hubic Művészeti Iskola diákja, így az “ígéretes tehetség”, és az “amatőr” státuszból rövidesen ki fog lépni. Nagyon termékeny alkotóról van szó, hiszen csupán az idén készült képeinek egy részét állította ki, így is mintegy 80 festményt láthattunk a falakon és a könyvespolcokon elhelyezve. A témákat tekintve nem lehetett panasz a változatosságra, hiszen csendéletek, tájképek, portrék egyaránt szép számmal megtalálhatóak voltak.

 

Ismerős arcok

 

A tájképekről egyebek mellett visszaköszöntek a város jellegzetes épületei, utcarészletei, a város környéki tájak, a csendéletek között ott voltak a klasszikus virág- és gyümölcsöstál-kompozíciók, míg a portrék között olyan ismerős arcokat is felismerhettünk, akik akár szembe is jöhettek velünk a kiállításra menet, vagy onnan jövet. A tárlatnyitó mondhatni családias hangulatban zajlott, amihez hozzátartozott a képek elemzése, illetve a találkozással járó kellemes csevegés. Az eladással egybekötött kiállítás e héten még megtekinthető, de az érdeklődők a molnarzoltanfestmenyei.hupont.hu oldalon is “kopogtathatnak”.

Rencz Csaba