Fergeteges bált szerveztek jótékony céllal

Fergeteges bált szerveztek jótékony céllal
Szombat este/éjjel a várad-olaszi Barátok templomának egyháztanácsa fergeteges hangulatú farsangi bált szervezett az egykori Pannónia szállóban azzal a céllal, hogy a Szent Angéla-ház és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum javára gyűjtsön.


Nagyváradi egyházi méltóságok – Böcskei László római katolikus megyés püspök és Csűry István királyhágómelléki református püspök -, valamint közismert világi személyiségek is részt vettek azon a jótékonysági farsangi bálon, melyet immár negyedik alkalommal szervezett meg a Barátok temploma egyháztanácsa, ezúttal az egykori Pannónia szálló dísztermében. A fő cél ezúttal (is) a várad-olaszi római katolikus egyházközség területén levő két intézmény, vagyis a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett Szent Angéla-ház támogatása volt, illetve eseti segítségnyújtás, ahol ez szükséges. A szervezők emellett azért is tartották fontosnak a négy évvel ezelőtt megálmodott összejövetel hagyománnyá nemesítését, hogy ezáltal is alkalmat teremtsenek és nyújtsanak a váradi magyarok számára egymás jobb megismerésére egy olyan környezetben, melyről egy évszázaddal ezelőtt neves íróink és költőink ódákat zengtek.

Rövid műsor

Az egybegyűlteket a rendezvény „motorja”, Kiss Géza kántor-karnagy, a későbbiekben a talpalávaló biztosító Kiss Music Band alapítója, vezetője köszöntötte, majd kisebb megszakításokkal egy kellőképpen rövid műsor következett ahhoz, hogy a jelenlevőknek megfelelő idő jusson a táncra, a szórakozásra. Szépen koreografált, ügyesen előadott keringővel lepte meg közönségét a Szent László Líceum Dulău Dianna tanárnő által felkészített tánckara, majd a Nagy Enikő tanár által irányított XII. D osztály diákjai polkát jártak. Két tehetséges kislány- a Fölszállott a páva című tehetségkutató versenyben elődöntőig jutó első osztályos Kiss Adrienn és óvodáskorú húga, Stefánia népdalokat énekelt felnőtteket is meghazudtoló magabiztossággal és színvonalon, később pedig a várad-réti Csillagocska néptánccsoport és zenekar örvendeztette meg a bálozókat kalotaszegi, sóvidéki és szilágysági táncrenddel. A méltán népszerű színművésznő, Molnár Júlia, a Szigligeti Társulat tagja egyéni Karády-estjéből énekelt el három slágert, majd operettszámokkal rukkolt elő. Két szentlászlós diák – Szilágyi Áron és Kiss Henriette – duettben táncolt, Buzási Patrik pedig pop-rock dalokat énekelt. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a Barátok temploma egyháztanácsának elnöke, Kiss Albert főesperes-plébános is üdvözölte az egybegyűlteket.

A finom, háromfogásos vacsora mellett a kiváló italok is említést érdemelnek, és Kiss Gézán mellett Kiss Lívia, illetve Kiss Csaba csillogtatták meg énekhangjukat. Karitatív énjéről tett bizonyságot a magánszemélyeken kívül több vállalkozás és civil szervezet is, valamint a tombolasorsolás és árverés ezen ügyet szolgálta.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter