Ferenc pápa privát audiencián fogadta Viorica Dăncilă kormányfőt

Ferenc pápa privát audiencián fogadta Viorica Dăncilă kormányfőt
Viorica Dăncilă miniszterelnök egy személyre szabott tollat, hagyományos román fajtájú zöldségmagvakat és almafa csemetét ajándékozott Ferenc pápának, tájékoztatott a kormány közleménye.


A kormányfőt pénteken privát audiencián fogadta a katolikus egyház vezetője. A beszélgetés során a Szentatya gratulált ahhoz, hogy Dăncilă az első női miniszterelnök Romániában, és afelől érdeklődött, hogy érez-e magában erőt kitölteni mandátuma idejét. ‘Határozott igennel feleltem’ – idézte fel a miniszterelnök a pápával folytatott beszélgetést.

A kormányfő arról beszélt Ferenc pápának, hogy szeretné, ha Romániában kevesebb lenne a széthúzás, és ha ‘a csúnya szavakat szépekkel helyettesítenék.’ ‘Szeretném, ha nem lennék több széthúzásnak tanúja a nemzedékek között, a társadalmi, szakmai kategóriák között’ – mondta Viorica Dăncilă a Vatikánban. A miniszterelnök elmondása szerint a pápa arra is kíváncsi volt, hogy Romániában egyetértés van-e a katolikusok és az ortodoxok között. ‘Igennel feleltem, ugyanis biztos vagyok ebben, hiszem is, és láttam is ezt’ – jelentette ki a kormányfő.
Dăncilă azt is elmondta, milyen ajándékokat kapott a Szentatyától: egy kisplasztikát, amely a jó győzelmét jelképezi a rossz fölött, három könyvet és a pápa üzenetét a békéről. ‘Valóban a lelkemhez szóló ajándékok ezek’ – tette hozzá.
A román kormány vezetője bevallotta: lámpalázat érzett a pápával való találkozás előtt, de Őszentsége nagyon barátságos hangnemben beszélgetett vele, és érdeklődő kérdései következtében a félórásra tervezett audiencia 45 percesre húzódott.

Az idézett forrás szerint az audiencia végén a kormányfő a Szentatya nevével ellátott Poenari Majestic Blackwood tollat ajándékozott a pápának, amelyet kézzel állítanak elő Romániában a suceavai műhelyekben. A miniszterelnök több, Romániában őshonos fajtájú zöldség és növény magvát ajándékozta Őszentségének, valamint egy Florina fajtájú almafacsemetét, hogy elvethesse ezeket a Gandolfo kastély kertjébe, amely bővítéséhez már több ország képviselője is ajándékozott magvakat és különböző növényeket.

A találkozó után a kormányfő azt nyilatkozta az Antena 3 hírtelevíziónak, hogy romániai látogatásra hívta meg Ferenc pápát, aki azt felelte, hogy jövő év elején ellátogat országunkba.

www.agerpres.ro

Címkék: ,