Fényből lett kép

Feleki Károly- A rőzsés kislány
Feleki Károly- A rőzsés kislány
Több évtizeddel ezelőtt, tehetségkutatók figyelték azokat, akikben a természet és a gének szerencsés összejátszása alapján szunyókált valamilyen művészi hajlam. Ezek közül, Macskásy József (1921- 1994) felfigyelt az éppen hatodikos, Feleki Károlyra, a tehetséges gyermekre, akit a rajzolás és mintázás (szobrászat) tanulásában segített.

Keresztapja, Pribil Károly festészeti megrendeléseiben az olajfestéket használta, melynek illata egy életre beívódott a fiatalember emlékezetébe. De születésnapi ajándékként testvérével, Istvánnal együtt, kaptak egy harmonikás 6×9-es, filmre dolgozó fényképezőgépet. A szabadon űzött fényképezés és a rajziskolában tanult szigorú képszerkesztési szabályok párhuzamosan hatottak.

De a legnagyobb hatást mégis a laborálással járó élmények váltották ki. Bebizonyosodott, hogy a fényképkészítés összes lépése, technikailag és ezáltal esztétikailag is, lényegesen nemcsak befolyásolható, de mindinkább uralható.

Az analóg fényképezésnek ma már valószínű soha vissza nem térő pillanatai voltak a fotólaborban töltött órák. Azóta szinte teljesen eltűntek a hajdani fényképezőgépek, fényérzékeny anyagok és vegyszerek, és megjelent a digitális fotótechnika, a maga szintén hihetetlenül gazdag, de lényegesen más jellegű lehetőségeivel.

Mivel fiatal éveiben festő szeretett volna lenni, a kolozsvári Romulus Ladea Képzőművészeti Középiskolába járt, ahol tanárai többek között Bardócz Lajos, Corneliu Brudaşcu, Márkos András (1919-1972) voltak. Ekkor öntött gipszbe ember nagyságú szobrot. Végül a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola design szakán végezte egyetemi tanulmányait, 1978-ban.

Addig már közölt fényképet a Kolozsváron megjelenő Igazság, Korunk, Utunk folyóiratokban, de leginkább a bukaresti Ifjúmunkásban, ahol Pusztai Péter volt a képszerkesztő, aki tágra nyitotta előtte a közlés akkoriban nehezen elérhető lehetőségeit.

– Mi volt vonzó számodra abban, hogy a körülötted levő világot mégis fényképben rögzítsed?

Ma, a vizuális művészet alapvető szerepe nem az, hogy mimetikus ábrázolással leutánozza a fizikailag létező világot, hanem az, hogy a látható dolgok és a térség kulturális értékeiből kiindulva, felépítsen egy újat. A fotógráfia megjelenése, a maga élethű képi ábrázolásával, rákényszeríttette a képzőművészeket, de leginkább a festőket arra, hogy attól kezdve valami mást csináljanak. És megszületett az impresszionizmus, és a modern művészet.

A fénykép lényegében vagy dokumentáris vagy metaforikus lehet.

A dokumentáris fotó a létezés hiteles leképezését valósítja meg, miközben a metaforikus fotó a képzőművészethez hasonlóan egy új, átértelmezett képi világot hoz létre.

Én mindkét típusú fotót szeretem és művelem.

Mert hol dokumentáris, hol metaforikus fényképeimen keresztül, alapvető gondolataimat juttathatom el másokhoz.

– Az analóg és digitális technikában, mit is lehet jó képnek nevezni?

Először is tisztázni kell, mi a különbség az analóg és a digitális technika között.

Az analóg technikában, az eredeti filmkockában egy ezüstszemcse-hálózatra kerülnek a kép összes részletei, utólag elmozdíthatatlanul. Így minden egyes fénykép a létezés egy szegmentumának a megmásíthatatlan nyoma. A fény, amely a képet létrehozta a Napból jött (egy csillagból), találkozott ezzel a tárggyal, utána képet rajzolt a filmre, amely dokumentumértékű, tanúja annak, hogy amit lefényképeztem, az, fizikailag létező valóság volt, akkor. Ez benne a csodálatos.

Miltényi Tibor szerint, a fénykép „az élet nyomát halott pillanatként lendíti az örökkévalóságba.” Függetlenül az adott fénykép minőségétől, ez a dokumentáris jelleg minden analóg fénykép lényeges varázsa.

A számítógép rohamos fejlesztése következtében megszületett a digitális kép, melynek alapja a pixel, ami nem más, mint az a pontocska, melyből a digitális képek részletei összeállnak. Azzal az előnnyel, hogy minden egyes pixel külön-külön elmozdítható, kicserélhető és oda tehető képfeldolgozó programok által, ahova akarod. A digitális technika alkalmazásával a fénykép elvesztette korábbi dokumentáris jellegét, hihetőségét és varázsát, ugyanakkor meghódította a kép-alkotás teljes szabadságát.

A kényelmes részlet-manipulálás következtében a készülő alkotást, fantáziámnak megfelelő módon, teljesen szabadon tudom létrehozni, a végeredménynek pedig az eredeti felvételhez jóformán semmi kötődése nincs.

– Milyen a jó kép?

Erre a kérdésre azt mondhatom, hogy nem tudom megnevezni azt, hogy milyen és mitől jó egy kép.

Csak azt tudom, hogy én azt tartom jó képnek, amely a lelkemhez szól. És az is biztos, hogy ez a kép mindenkinek mást mondhat, mert mi is különbözőek vagyunk. Ne várjunk szabályok és képletek alapján készített műalkotást. Csodálatos, gyönyörű világban élünk! Minden rezdülése, értelmezése, átértelmezése újabb művészi ábrázolást eredményezhet.

– Feleki Károly, a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetem tanára, a Fotó- Videó – Számítógépes Képfeldolgozás tanszék vezetője, mint tanárnak nagy a felelőssége eldönteni, kinek adatik meg az a lehetőség, hogy az intézmény diákja legyen. A kiválasztásnak tanári dilemmájáról, mérlegeléséről, egy fiatalember jövendőbeli életéről van szó.

-20 éve felvételiztetek az egyetemen. Ez alatt az idő alatt kialakult egy eléggé tiszta kép arról, hogy mit is keresünk.

A felvételi próbák szerepe felmérni a jelentkezők tudását és adottságait a szabad rajz, a fotográfia és a vizuális kultúra terén. De lényegében a vizsgáztató bizottság legfontosabb és egyben legnehezebb feladata azt felfedezni, kiben „bujkál a zseni”, vagyis kiben motoszkál az alkotó- szellem. Ilyen fiatalok előtt kell ajtót nyitni.

– Téged, mint tanár-művész egyéniséget, mi érdekel tanítványaid pallérozásánál?

Az, hogy tanulmányaik befejeztével mit tesznek másképp a művészetben, mint én, és mint bárki más előttük. A lényeg az, hogy ne fogadják el a kitaposott utak kényelmeit. Mint a természetben, a művészetben is friss szellőkre, szelekre, esetleg orkánokra van szükség. Szeretném, hogy ne dőljenek be a mindenkori „trendeknek”, és kerüljék a divat-centrikus alkotói magatartást. Szeretném, hogy tanítványaim a kísérletező, az újító ember szerepét vállalják.

– A technika fejődésével, a fotó milyen irányban fog fejlődni?

Mindenféle technikai újítást hatalmas előnynek tekintek, a művészi szabadság határai kitágításának. (Többféle eszközzel, változatosabb technológiával nagyobb tér jut szárnyalásra). Viszont nem vagyok, és soha nem leszek rabja semmilyen technikának. Számomra a kép tartalma, üzenete a fejemben születik meg. Amikor tudom, mit akarok, akkor egyszerűen „megalkotom a művet”, akaratomnak alárendelve az itt és most rendelkezésemre álló technikát/technikákat.

A technika fejődésével a fotógráfia jelenléte, szerepe és jelentősége erősödni fog korunk művészeti irányzataiban.

Csomafáy Ferenc

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .