Fény, mely a lelkünkben világít

Fény, mely a lelkünkben világít
Karácsonyi ünnepséget tartottak pénteken a váradi Cigánymissziós Központban a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Keresztény Diakónia Alapítvány közös programja keretében.

 

 

 

Hangulatos műsorral köszöntötték pénteken a szeretet ünnepét azok a gyermekek, akik részt vesznek a kolozsvári székhelyű Keresztény Diakónia Alapítvány és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) által partnerségben működtetett szociális programban. Mint Szoboszlai Erzsébet szociális munkástól, pedagógustól megtudtuk, az október elején elindított délutáni tevékenységekkel a céljuk az, hogy lehetőséget teremtsenek a hátrányos helyzetű gyermekeknek a tanulásra és a felzárkózásra, esélyt adva ezáltal a társadalomba való beilleszkedésre. Az iskolai oktatás után a gyermekek egyenesen a központba mennek, ahol ebédet kapnak, közösen elkészítik a házi feladatokat, ugyanakkor különböző foglalkozásokon – bibliaóra, kézműves foglalkozások, meseolvasás, a szeretet ünnepe előtt karácsonyi díszek, képeslapok készítése stb. – vehetnek részt két csoportban, Szoboszlai Erzsébet és Katona Erika irányításával. A programban 35 gyermek van nyilvántartva, akik két környékbeli, várad-velencei iskolába járnak, azonban naponta változó az, hogy hányan jönnek el a foglalkozásokra. Nagy részük I–IV. osztályos, és működik egy kisegítő csoport is.

 

Szövetség Istennel

 

A pénteki ünnepséget tizenhat gyermek részvételével szervezték meg, és bár várták a szülőket is, sajnos csak nagyon kevesen tettek eleget a meghívásnak. Az egybegyűlteket Vinczéné Pálfi Judit lelkész köszöntötte, Csűry István püspök üdvözletét is tolmácsolva. Rövid áhítatában a lelkésznő az Istennel való szövetség, illetve a világosság ajándékának a fontosságára irányította a figyelmet. – A szövetség olyan dolog, ami emberek között köttetik, ilyen például a barátság is: szeretetünkkel, odafigyelésünkkel ajándékozzuk meg a másik embert – mondta Vinczéné Pálfi Judit, felhíva a figyelmet ugyanakkor arra is, hogy Isten is szövetséget kötött velünk, hiszen a szeretetével ajándékozott meg. – Figyeljetek azokra, akik figyelmükkel, szeretetükkel megajándékoznak, szólt a gyermekekhez a lelkésznő, a világosság ajándékával kapcsolatosan így fogalmazva: „Isten a maga világosságát küldi az embereknek, hogy fényben járjunk… Azt a fényt akarja adni nekünk, ami a lelkünkben fog világítani.”

Az áhítat, ima és áldásosztás után került sor a karácsonyi műsorra, majd a KREK jóvoltából ajándékcsomagoknak örülhettek a gyermekek.

Tököli Magdolna