Felzárkozott Gyenes és Katrinak

Felzárkozott Gyenes és Katrinak
Az a két motoros, akiket a legjobban súlyott a versenybírók büntetése a Közép–Európa–rali ötödik napja után, a pénteki két etap után felzárkozott, és a legjobb 15 versenyző között vannak már. Igaz, a szervezők péntek reggel úgy döntöttek, lecsökkentik a felére a büntetéseket.

„Tekintettel voltak arra, hogy harmincnyolc motoros hibázott. Ezért csak fl órás büntetést szabdatk meg” – mondta Renatta Stepanov, a rali romániai szóvívője. Az „elviselhetőbb” hátrányt így könnyebb ledolgozni, és Jaroslav Katrinak már a 11. pozicíóba lépett előre, miután a mindkét szakaszon a második időt motorozta. A szlovákot a délutáni etapon hajszáll választotta el az első helytől, csupán 19 másodperccel volt lassabb az első Cyril Desprestől. Az összetettben vezető David Casteu sem maradt el péntek délután a 2007–es Dakar–győztes mögött: 22 másodperccel később fejezte be a szakaszt honfitársánál. A negyedik Francisco Lopez fél perccel volt lassabb a francia Despreshez képest.

Ennek köszönhetően Despres nem sokat tudott faragni a hátrányából, ami az összetettben elválasztja őt Casteutől: maradt a 12 perces hátrány.

A szatmárnémeti Gyenes „Mani” Emanuel ugyan nem sokat faragott időhátrányából, mindezek ellenére megőrizte 12. helyét az összetettben. A péntek délutáni szakaszon a MOL Dakar Team motorosa a 11. helyen végzett, 2 perc 12 másodperccel elmaradva a szakaszgyőztes Despres mögött. A hajmáskéri katonai lőtéren rendezett 54 km–es mért szakasz után a román motorosok között Marcel Butuza a 31., Romeo Duicu a 45. időt motorozta.

Az autósoknál az első pénteki szakaszt Carlos Sainz nyerte. Stephan Peterhansel 28 másodperccel volt lassabb a spanyolnál (második lett), de ez éppen elég volt ahhoz, hogy Sainz átvegye a vezetést az összetett táblázatban. A volkswagenes előnye összetettben 6 tízedmásodperc a franciával szemben.

A rali szombat dél körül fog véget érni. A mezőny még teljesít egy szakaszt Veszprém környékén, majd Balatonfüred felé veszik az irányt. Itt lesz felállítva a célpont és a dobogó is.

Kapcsolódó cikk: