Felvilágosult és liberális eszmék Erdélyben

Felvilágosult és liberális eszmék Erdélyben
Nagyvárad- A modern magyar kulturális fejlődés a felvilágosodással kezdődött, melynek fő hordozója a szabadkőműves mozgalom- hangsúlyozta Miskolczy Ambrus, az MTA doktora, az ELTE tanára abban az előadásában, amit szerda este tartott a Szacsvay Akadémia történelmi modulja keretében.

 

Az Ady Endre Középiskola dísztermében megjelent érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Bevezetőjében a marosvásárhelyi származású Miskolczy Ambrus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára röviden felvázolta mi az radikális mozgalom, melyet olyan nevek fémjeleznek, mint Kant, Voltaire, Diderot és Rousseau, és aminek fő hordozója a szabadkőművesség. Kelet-Közép Európában ezt olyan uralkodók sajátították ki, mint Nagy Frigyes, Nagy Katalin, vagy Mária Terézia- magyarázta. Eközben Erdélyben a 18. század végén két sorsfordító esemény történt: a görög katolikus egyház megalakulása és a határőrség felállítása. Ugyanakkor a fejedelemség az 1760-as években konfliktusokkal teli darázsfészek volt, véres események helyszíne. A kitűnő diplomata Hadik András gubernátorként jozefinista típusú reformokkal próbálkozott, majd miután békét teremtett, Galíciába távozott. II. József, a kalapos király bár többször járt itt, nem szerette az erdélyieket, úgy tartotta, hogy mindent elszabotálnak, a fő ellenfele pedig Bruckenthal Sámuel volt. Erdély így a jozefinista reformok legradikálisabb terepe volt. Az uralkodó először a szászokat „dolgozta meg”, majd bevezette a vallási tolerancia rendeletet, melynek főleg a románok szempontjából volt jelentősége. Ugyanakkor gyökeresen átszervezte Erdélyt, eltörölte a három nemzet fogalmát, mert szerinte csak erdélyiek vannak, és véget kell vetni a nacionalizmusnak. Fő célja a fejedelemség felszámolása volt, hogy a birodalom jól működő gépezet legyen, ezért nekilátott Erdély beolvasztásának. Egy hivatalos nyelvet ismert el, a németet, és át akarta szervezni az enklávé szerű határőrvidéket. A Horea-féle parasztlázadás sokként hatott nem csupán Európára, hanem II. Józsefre is, aki csodálkozott, hogy épp az a jobbágyság lázadt fel ellene, melyet fel akart emelni, ezért keményen megtorolta a felkelést.

A haladás mítosza

A trónon őt követő Lipót alkut kötött a magyarországi nemességgel, és Erdélyben is ugyanez történt a Habsburg-főhatalommal. Az alkotmányos abszolutizmus híveként az uralkodó korszerűsíteni akart, elismeri Magyarország önálló létét, illetve azt is, hogy Erdély is a saját törvényei szerint kormányzandó. Az utána uralkodó Ferenc császár aztán visszatért a kompromisszumos stílushoz. Közben kibontakozott a magyar jakobinus mozgalom, Martinovicsnak Erdélyben Wesselényi és Bánffy volt lelkes követője. Az összeesküvésre, mint ismert, 1795 után kemény reakció volt a válasz.

Miskolczy Ambrus arra hívta fel a figyelmet, hogy a történészek vitatkoznak arról, hogy 1785-1830 között mi történt a felvilágosodással, milyen körülmények között jelent meg drámai erővel a magyar liberalizmus. A marxista tábor szerint közben folyamatos reakció volt, míg a nyugati szakemberek megítélésében- akiknek az álláspontját a meghívott előadó is osztotta- bár működött a cenzúra Magyarországon, azért a felvilágosodás eszméi tovább éltek. Például filozófia tanárok tanították a kantizmust, és ez Erdélyre még jobban érvényes volt. Kazinczy rendszeresen rendszeresen átjárt, az ő keze alul került ki ifj. Wesselényi Miklós és Bölöni Farkas Sándor. Ugyanakkor az 1790-1830 közötti évtizedek összekötő eleme „a haladás mítosza” volt. A felvilágosult nacionalisták még kozmopoliták voltak, de aztán a 18/19. századok fordulóján megjelent „egy titokzatos lény”, a nemzet, mely egyesek szerint egy képzelt közösség, mások szerint viszont évszázadokig visszamenő etnikai alapjai vannak. Megjelenése a homogenizációnak és mindenekelőtt a kultúrának köszönhető, de olyan vélemények is vannak, hogy akik ugyanazt a nyelvet beszélik, tartoznak egy nemzethez- mondta az ELTE oktatója.

Puskaporos hordó

A 19. század első évtizedeiben Erdély olyan, mint egy puskaporos hordó: viszonylagos túlnépesedés jellemezte, de közben a megművelt földterületek alig nőttek és az adófizetők száma csökkent. Az életegyensúly az általános adócsaláson nyugodott, és az agrárkérdés robbanásának veszélye fenyegetett, amikor elérkezünk 1840-hez, mely új időszámítás kezdetét jelentette a reformkorban.

Ciucur Losonczi Antonius