Felvilágosították a hátrányos helyzetűeket

Nagyvárad – A Ruhama Alapítvány által a Roma Nevelési Központban megtartott pénteki sajtótájékoztatón, a hátrányos helyzetű személyek felvilgosítási kampányáról esett szó.

Az országos kampány célja a hátrányos helyztű,  túlnyomó többségükben roma személyek részvételének ösztönzése az EP választásokon, a választási tudnivalók ismertetése. A felvilágosítás egy EU pénzekből finanszírozott projekt keretében zajlik a Pro Demokrácia szerevezettel közös akcióban. A pénteki sajtótájékoztatón a  Pro Democratia szervezet igazgatóján Alexandru Simonon és a Ruhama Alapítvány elnökén Marian Daragiun kívül részt vettek közreműködő egyetemisták, valamint roma közösségi vezetők is 11 településről. A felvilágosításra azért van szükség, mert a hártányos helyzető közösségek, főleg a romák, nagyon kis létszámban vettek eddig részt a választásokon, egyrészt azért, mert nem ismerik annak technikai részleteit, magyarán nemtudják, hogyan kell szavazni, másrészt pedig azért, mert nem ismerték fel annak jelentőségét. Az is előfordult nem egyszer, hogy a romák szavazatait megvásárolták. Ha most a felvilágosítják őket, akkor annak hasznát vehetik a jövő évi helyhatósági és parlamenti választások idején is, mondta Marian Daragiu.

A felvilágosítási kampány keretében megyénkben e hónap 16-án 30 fiatalnak tartott előadást Alexandru Simon, Marian Daragiu és Valeriu Nicolae, majd 20-án 7 megfigyelőt képeztek ki, 23 án a megye azon településein jártak, ahol nagyobb roma közösségek vannak , hogy a választáson való résvételre búzdítsák őket, 25-én, a választás napján pedig a választások tisztaságára felügyelő  hat fős mozgó csapatok járják a megyét, mondta Alexandru Simon a sajtótájékoztatón.

Albert Ferenc