Felújítják az óvodát

Felújítják az óvodát
Az oktatást szolgáló épületek felújításának sorozatában ezekben a hetekben az 1. számú óvoda van soron Érmihályfalván.


Az érmihályfalvi képviselő-testület legutóbbi ülésén Csengeri Csongor, a Zelk Zoltán Általános Iskola igazgatója tájékoztatta tanácsostársait arról, hogy az intézmény épületei közül az 1-es számot viselő, a központi park melletti óvoda épülete szorulna sürgősen felújításra. A munka rövidesen elkezdődött, ám látványossá a napokban vált az arra járóknak, mikor felállványozták az utcafronti falat. Nyakó József polgármester kérdésünkre elmondta: az önkormányzat éveken átnyúló felújítási programjában a Szobros-, a Voloseni- illetve az Ady Endre utca sarkán lévő iskolaépületek, továbbá a bölcsőde és a napközi felújítása után láttak az említett óvodának.

Új helyiség

A falak külső-belső újravakolása, meszelése mellett ajtókat és ablakokat cserélnek, de megújul a villanyhálózat és a fűtési rendszer is. Egy eddig nem használt, pontosabban más rendeltetésű helyiséget is rendbe tesznek, melyet szertárkánt lehet hasznosítani. A beruházás értéke mintegy 50 ezer lej, a terv szerint tanévkezdésre végeznek vele.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter