Felújítják az országutakat

Felújítják az országutakat

Bihar megye – A hónap végén több
Bihar megyei országút
felújítását kezdik meg.
Erről tájékoztatott többek
közt Gavrila Ghilea, Bihar megye prefektusa.

Gavrilă Ghilea, Bihar megye
prefektusa kedden tájékoztatta a
sajtó képviselőit arról, hogy
a megye több útját
felújítják. A prefektus
kijelentette, hogy a
Nagyvárad-Bisztraterebes-Berettyószéplak
útszakasz
javításá
ra
kétmillió eurót kapott a megye a
Szállításügyi
Minisztériumtól, amiből
használható állapotba lehet hozni
az említett utat. A Nagyvárad-Arad
országút felújítási
munkálatait e hónap végén
meg kell kezdje a versenykiírásban
nyertes cég, a
Nagyvárad-Szatmárnémeti
országút
felújítását szintén
e hónap végén kezdik meg. A
Nagyvárad-Vaskohszilás útszakaszra
már kiírták a
licitációt, de nyertese még nincs
ennek a kiírásnak.
Ghilea kiemelte azt, hogy a
nagyváradi körgyűrű
felújításra 390 milliárd
régi lejt kaptak a
minisztériumtól, ebben az évben be
is fejezik a Püspöki utat a az Aradi
úttal összekötő
körgyűrű-szakaszt, de a
teljes felújítást nem
fogják tudni az idén elvégezni.

Aktivitás


A sertésinfluenza terjedése
ellen a Bihar megyei hatóságok több
intézkedést hoztak,
tájékoztatott a továbbiakban
Gavrilă Ghilea prefektus, aki megemlítette
azt, hogy naponta ellenőrzik a léguti
megbetegedések és a
tüdőgyulladások statisztikai
alakulását, ugyanígy járnak
el a többi járványveszélyes
megbetegedéssel is, emellett ellenörző
központokat állítottak fel a
nagyváradi repülőtéren
és a borsi vámnál. Majd a
közelgő
EP-választásokra
tért ki Ghilea elmondva, hogy a
Prefektúra már
felállította a Bihar megyei
Választási Irodát,
kisorsolták a megyei választási
iroda vezetőit és
felállították a
közbeszerzési bizottságot.
Május 23-ig az Európai Parlamentben
képviselettel rendelkező pártok
delegálnak tagokat a megyei
választási irodába, 27-ig pedig
azok a pártok, melyek nem rendelkeznek
EP-képviselettel. Május 28-ig
kinyomtatják a szavazólapokat, tette
hozzá Ghilea.
Végezetül arr az
újságírói
kérdésre, hogy mi fog
történni a volt Kommunista Ifjak
Szövetsége (UTC) Bihar megyei
vagyonával, Gavrila Ghilea azt
válaszolta, hogy héttagú
bizottság alakult  a szövetség
vagyonának felmérésére.
Ghilea kijelentette: nem
szertetné, ha elherdálnák azt a
vagyont, hanem az az ifjúság
használatában maradna a jövőben
is.

Pap István