Felújítják a városháza dísztermét

Nagyvárad- Csütörtökön sajtótájékoztatót tartott Ovidiu Mureşan váradi alpolgármester, melyen újságírói kérdésre válaszolva több olyan témát is érintett, mely az Ingatlankezelő Igazgatóság hatáskörébe tartozik.

Elmondta, hogy az önkormányzat nem határozott arról, hogy mi legyen a sorsa a két évvel ezelőtt részben renovált Léda-háznak, de várja mindazok jelentkezését, akik helyiséget szeretnének bérelni benne olyan tevékenységek kifejtése céljából, melyek megegyeznek a megyeszékhely érdekeivel. A múlt héten egyébként egy bukaresti szakértő Váradon járt, hogy felmérje a városháza dísztermének állapotát, melyet az önkormányzat fel szeretne újítani. Vonzóvá tenné a fiatalok és a turisták számára, a székeket pedig amfiteátrumszerűen helyeznék el.

Megtudtuk azt is, hogy a legutóbbi tanácsülésen eszközölt negatív költségvetés kiigazítás ellenére azokat a tanintézmény felújítási munkálatokat végrehajtják, melyeknek az elmaradása veszélybe sodorná ezek működési engedélyeztetését. A sportcsarnok mellett elkészült négy teniszpálya és az öltözők, július 22-től pedig körülbelül egy hónapig zárva lesz az olimpiai méretű medence, javítási munkálatok miatt.

Ciucur Losonczi Antonius

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .