Felújításra szoruló hegyaljai kultúrház

Felújításra szoruló hegyaljai kultúrház
Csütörtök délben Botházy Nándor, az RMDSZ nagyváradi szervezetének ügyvezető elnöke és Kecse Gabriella önkormányzati képviselő hegyaljai lakosokkal találkozott a kultúrház épületénél.

Meglehetősen siralmas állapotban van az egykor szebb napokat is látott hegyaljai kultúrotthon, ezért is gondolta úgy Kecse Gabriella RMDSZ-es önkormányzati képviselő, hogy megérett a felújításra. Talán még az utolsó pillanatban, hiszen a helyszínen járva mi is tapasztaltuk: a cserépkályháit szétszedték, az ablakai betörtek, az ajtói korhadtak, és enyves kezek távolítottak el számos mozdítható dolgot, például még használható bútorokat. Pedig egykor jelentős eseményeknek szolgált helyszínül a közmunkával épült művelődési ház: esküvői bálokat, vetítéseket, különféle egyházi eseményeket is szerveztek ott körülbelül a kilencvenes évek közepéig. Nagyobb szabású renoválási munkálatok a helyiek visszaemlékezése szerint valamikor 1988 tájékán történtek, amikor a még most is látható két fémoszlopot építettek be a díszterem közepébe, hogy stabilabban tartsa a tetőzetet. Régebben még egy orvosi rendelő is működött az ingatlanban, melyhez egy földterület is tartozik.

Szavazni

Azt is lehet tehát mondani, hogy szinte a 24 órában érkezett mentőövként az a lehetőség, hogy az önkormányzat által meghirdetett participatív költségvetés nyújtotta esélyt kihasználva, a helyiek- és nem csupán ők- összefogjanak, hogy közpénz felhasználásával megmentsék az enyészettől az épületet. Mindenki, mondhatni nemzetiségre való tekintet nélkül, hiszen ez mindannyiunk közügye kellene legyen. Ehhez azonban, ahogy az alkalmi lakossági fórummá avanzsált sajtótájékoztatón Botházy Nándor, az RMDSZ nagyváradi szervezetének ügyvezető elnöke többször is hangsúlyozta, az szükséges, hogy az érintettek regisztráljanak, vagy lépjenek be Facebookról az activ.oradea.ro hivatalos internetes oldal „Reabilitarea Casei de Cultura din Podgoria” projektjébe, és szavazzak március 9-ig, életkortól függetlenül. Tegyék ez meg még akkor is, ha jelen állás szerint a projekt a megvalósításra szánt Top 10-ben benne van, hiszen az előnye csekély, és könnyen az úgymond vonal alatti, tehát kimaradó beruházások közt találhatja magát.

Ciucur Losonczi Antonius