Felújítás: kész a törvényi keret

Felújítás: kész a törvényi keret
Lehetetlen volt igazi előrelépést elérni például Váradon is a műemlék-ingatlanok és az ilyen jellegű más épületek homlokzatának felújítása kapcsán. Most ez megoldódott.

 

Hozzáláthatnak újra a váradi városközpontban lévő főbb történelmi ingatlanok külső felújításához. Erről számolt be tegnap a PNL megyei székházában tartott tájékoztatón két kormánypárti parlamenti képviselő, Florica Cherecheş és Ioan Cupşa. Megszavazta ugyanis kedden a parlament a vonatkozó törvénymódosítást. Cupşa szerint a megfelelő jogi keret eddigi hiánya fölöslegessé tette a város korszerűsítésének más elemeit is: „hiába újítunk fel ugyanis vendéglátó helyeket meg készítünk sétányt, meg ilyesmi, ha az érkező vendégeknek bármikor a fejére eshet egy jó darab vakolat valamelyik történelmi ingatlan homlokzatáról.”

A konkrétumok

A vonatkozó, 2010/153-as számú jogszabály restriktív volt, nem tette lehetővé az olyan épületeket külső felújítását központi finanszírozással, amilyenek például a Várad központjában lévők. Ezért az összes Bihar megyei képviselő és szenátor közösen kezdeményezett törvénymódosítást. Ez ment át a parlamenten most, s már csak arra vár, hogy az elnök kihirdesse. Florica Cherecheş szerint a rehabilitáció két szakaszban zajlik: tavaly indult, és jövőre zárul az első, amelynek során a fő épületeket térképezik fel, mint például a Moskovits-palota, a Poynár-ház, a Park-szálló. A második szakasz 2014–2016 között zajlik majd, ekkorára készen lesz az első ilyen ingatlanok felújítása, s újabbakkal bővül a program. Cherecheş külön megemlítette még a Stern-palotát és a Rimanóczy-házat. A város főépítésze már most heti rendszerességgel tárgyal az érintett épületekben lakókkal, hogy meggyőzze őket a program fontosságáról. A két politikus szerint a finanszírozás úgy lesz, hogy egyrészt központi alapból lehet majd kölcsönt felvenni, másrészt az önkormányzat is áll egy részt. A szükséges helyi tanácsi határozatot rövidesen meg kell hozni.

Szeghalmi Örs

Címkék: ,