Feltörték a Bihar megyei tanfelügyelőség honlapját

Ez a kép és felhívás jelent meg az ISJ honlapjának nyitóoldalán
Ez a kép és felhívás jelent meg az ISJ honlapjának nyitóoldalán
Vasárnapról hétfőre virradóra feltörték a Bihar megyei Tanfelügyelőség (ISJ) honlapját.

Éjfél után egy fekete oldal jelent meg, melyen a „Hacked by D3v1X”, azaz „D3v1X által feltörve” szöveg, egy maszkot viselő férfi képe, valamint egy üzenet volt látható, melyet a honlap adminisztrátorának címeztek. Az üzenetben a tettes kifejtette, hogy elnézést kér, de az internetes platformot be kell biztosítani, s amíg ez nem történik meg, azaz a honlap kezelője nem tanul a saját hibáiból, újból és újból fel fogja törni. Az illető azt is elárulta, hogy romániai, és egy felhívást is intézett a honlap olvasóihoz, hogy éljék az életüket, ahogy akarják.

Sérülékeny a rendszer

A bihon.ro információi szerint a hacker egy 17 éves fiatal, és a rendszer sérülékenységére szerette volna felhívni a figyelmet tettével. „Nincs semmi bajom a Bihar megyei Tanfelügyelőséggel, azért törtem fel a honlapjukat, hogy megmutassam, Romániában nagyon gyenge az ilyen jellegű biztonság” – nyilatkozta a portálnak D3v1X, elmondva azt is, hogy a problémát megoldották az ISJ illetékesei. Túl sok személyes adatot nem árult el magáról, csupán annyit, hogy 17 éves, és hogy több honlapot feltört már, Romániában és Moldovában is. Figyelmeztetett arra is: több más olyan közintézmény oldalának a feltörésére is kísérletet tesz, amelyeknek gyenge a biztonsága.

Claudiu Damian, az ISJ szóvivője a témával kapcsolatosan azt nyilatkozta: a tanfelügyelőség oldalán nincsenek személyes adatok, inkább csak általános tájékoztató jellegű információk, illetve különböző letölthető típusnyomtatványok. Hozzátette azt is, hogy a hacker nem okozott károkat, leszámítva, hogy kicserélte a nyitóoldalt, mindazonáltal feljelentést tesznek ellene a rendőrségen.

Címkék: , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter