Feltámadt Krisztus!

Szatmár megye – Erre a kijelentésre, Szent
Pál apostol születésének 2000.
évfordulójára meghirdetett
„Szent Pál” évben akarva
akaratlanul fülünkbe cseng ennek lényege:
„Ha Krisztus nem támadt fel, semmit sem
ér (hiábavaló) a hitetek.”

S ezt egy olyan valaki mondja, aki először
Krisztus ellensége (Saul) majd apostol (Pál),
a keresztény hit hirdetője lett. Sőt
eleinte még igen erős a
meggyőződése, hogy jó ügyet
szolgál, Krisztust és követőit az
ősi zsidó vallás ellenségeinek
tartotta. Aztán egyetlen találkozás
gyökeresen kifordítja őt addigi
életéből. Saul a feltámadt
Krisztussal való találkozás
élményében szembesült azzal, hogy
amit tett, a gyűlölet, az
ellenségeskedés nem az Isten
szándéka. Megérti, hogy neki az Isten
nem az üldözést szabta feladatul, hanem
azt, hogy apostola, hirdetője legyen annak, amely
Jézus Krisztustól származik. Mekkora
ereje van a Krisztussal való
találkozásnak.

Talán nem ezt tapasztalták meg a
kenethozó aszonyok? S az emmauszi úton sietve
menekülő apostolok? „Láttuk az
Urat” – újságolják
örömmel a tanítványok
Tamásnak, aki a ma olyan könnyelműen
kiejtett, félvállró jövő
válasszal hitetlenkedik: hiszem ha
látom.

Jézus feltámadását
évről évre, mint a
Föltámadottal való személyes nagy
találkozásra készülők
ünnepeljük. E nélkül nincs
Húsvét, e nélkül hiteltelen a
keresztény életünk. Ezért
készülünk erre olyan hosszú ideig a
nagyböjtben. Ez a találkozás
változtatja meg eddigi puhány,
elcsábítható, ingadozó lelki
világunkat, mindennapjainkat,
életünket.

Húsvét vasárnap áldozni
megyünk, talán még azok is, akik
minimumkeresztényekként tengetik lengetik
vallásos életüket és
évente csak egyszer gyónnak és
áldoznak. Mert szükségét
érezzük ennek a
találkozásnak.

Egy koncerten, egy színházi
előadáson tolakodunk, nyomulunk előre,
hogy ne csak halljuk, hanem minél
közelebbről láthassuk a
főszereplőt, kedvenc énekesünket,
sőt nyújtózkodunk hátha
elérjük, épp csak ujjunk
hegyével, azt, aki sohasem látott, nem is
hallott rólunk, azt sem tudja kik vagyunk – mi
is csak a média által ismerve
istenítjük – és még
fizetünk is érte.

Húsvétkor – nem tolakodunk, van
idő, van elég hely – közel
kerülni ahhoz, aki személy szerint ismer, aki
várja érkezésünket, aki
értünk jön elénk, találkozni
akar velünk. Koncert után jól kitombolva
magunkat hazamegyünk és kialusszuk magunkat. De
Krisztussal való találkozásunk
után, megváltozik az életünk. A
sírból feltámadt Krisztus
világossága égeti bele
életünkbe, hogy a halál nem az
élet végcélja, hanem átmenet,
életünk teljességébe.
Húsvétkor nemcsak a kosárba tett
pászkáért megyünk a templomba. A
halhatatlanság Pászkáját
vesszük magunkhoz, s csak ez után kerül
sor a családi étkezéskor együtt
elfogyasztott krisztusivá
átalakító “Pászka”
megünneplésére.

Mindazoknak, akik most ünneplik Urunk Jézus
Krisztus feltámadását, áldott
Húsvétot kívánok:
Föltámadt Krisztus!
ifj. Pallai Béla