Felmérésekben gazdag félév

Illusztráció
Illusztráció
Országszerte több mint hárommillió diák számára kezdődött el ismét az iskola ezen a héten. A második félév nehezebbnek ígérkezik az elsőnél: különféle szimulálások, tesztek „tarkítják”.

Jövő héten már el is kezdődik az országos felmérő szimulálása a nyolcadikosok számára: február 18-án román nyelvből, 19-én anyanyelvükből, 20-án matematikából mérhetik fel tudásukat a végzős általános iskolások, s az eredményeket március 7-én teszik közzé. Május folyamán – premierként – országos teszteken vesznek részt a második, negyedik és hatodik osztályosok. Ezek két szesszióban lesznek megszervezve, hogy azok a diákok is részt vehessenek, akik az elsőnél esetleg hiányoztak.

A középiskolások érettségi szimulálásai márciusban kezdődnek el – ezen a téren az újdonság az, hogy nem csak a végzősök, hanem a tizenegyedik osztályosok is részt vesznek. A tanügyminisztérium honlapján már közzétették a tétel mintákat, ezek tekintetében nincsenek lényeges változások tavalyhoz képest. Ennek a félévnek a folyamán a dolgozatokat május 23-ig írják meg a diákok.

Április 7 és 11 között zajlik a tanterven kívüli tevékenységek hete, azaz az Iskola másképp: tudj többet, légy jobb elnevezésű akció. Akárcsak az elmúlt években, ennek során a diákok különféle, iskolán kívüli nevelő, tájékoztató tevékenységen vesznek majd részt.

A tavaszi vakáció április 12-től április 22-ig tart. Április 23-tól június 20-ig folytatódik a tanítás, a nyári vakáció pedig június 21-én kezdődik és szeptember 14-ig tart.

A végzős középiskolások számára a tanítás május 30-án ér véget, az érettségi pedig június 10-én kezdődik és az utolsó próba július 4-én zajlik. A nyolcadik osztályosok esetében a tanítás június 13-án ér véget, az országos felmérést pedig június 23 és 25 között szervezvezik meg.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .