Felmentés 48 év után

Felmentés 48 év után
Negyvennyolc év után mentettek fel egy kislány megerőszakolása és meggyilkolása miatt ártatlanul halálra ítélt kanadai férfit.

A bűntény 1959-ben történt, az áldozat a 12 éves Lynne Harper volt. A gyanú azonnal egyik osztálytársára, Steven Truscottra terelődött. Vele látták utoljára a kislányt. Az akkor 14 éves fiút rövid úton, alig két hétig tartó tárgyalás után kötél általi halálra ítélték. Ő a kanadai történelem legfiatalabb siralomházi lakója.
Büntetését később életfogytiglanra változtatták, 1969-ben pedig szabadlábra helyezték. Részben a nagy port felkavaró ügy hatására törölték el Kanadában a halálbüntetést 1976-ban. Szabadulása után Truscott megváltoztatta a nevét és családot alapított. Már két gyereket felnevelt, amikor 2000-ben egy tévécsatornának sikerült kamera elé állítania. Nyilatkozata és a csatorna oknyomozó riportja nyomán civil szervezetek kampányt indítottak, ennek hatására pedig a kormány 2004-ben perújrafelvételt kezdeményezett, és elismerte, hogy valószínűleg ártatlanul ítélték el. Az áttörést a halottkémi jelentés hozta meg, amely szerint az áldozat egy nappal később halhatott meg, mint ahogy azt az ügyészség állította. A fiú viszont akkor éppen iskolában volt, tehát biztosan nem ő a tettes. „Az új bizonyítékok fényében megállapítható, hogy az ítélet jogellenes, ezért érvénytelen” – áll a fellebbviteli bíróság végzésében.

Nyilvános bocsánatkérés

„Soha nem hittem volna, hogy ezt megérem” – mondta a most 62 éves Steven Truscott szerdán, a határozat kihirdetése után. Az ügy tovább folytatódhat, mert a bíróság döntése csupán azt jelenti, hogy Truscott nem gyermekgyilkos, ártatlanságát viszont nem mondta ki, pedig az ügyvédek ezt akarták elérni. Az 1959-es ügyben a vádat képviselő ügyészség mindenesetre nem fellebbezz a döntés ellen, hanem kártérítést javasol és nyilvánosan bocsánatot kért.