Fellobbant az első láng a Székesegyház előtt

Fellobbant az első láng a Székesegyház előtt
Advent szombatjain a Római Katolikus Püspökség idén is ünnepélyes gyertyagyújtást szervez a Székesegyház előtti téren. A két méter átmérőjű koszorút Böcskei László megyés püspök áldotta meg december 2-án, majd osztotta meg gondolatait a megjelentekkel.

Böcskei László megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: az adventi szent időben egy új egyházi év veszi kezdetét, mondhatná úgy is, hogy ennek a küszöbén állnak a Székesegyház kertjében, sőt még azt is megkockáztatná, hogy az új egyházi év ajtaját nyitogatják azért, hogy átlépjék a régi és az új közötti küszöböt, és a kitárt ajtón túl egy új életszakaszt kezdjenek mindazok, akik nem zárkóznak el a jövőbe rejtett titoktól, és az innen eredő lehetőségektől. Ez az idő, melyet mi adventnek nevezünk – ami nem mást jelent, mint eljövet, vagy pontosítva Úrjövet, hiszen az Urat várjuk –, nem egy néma és mozdulatlan szemlélődésre és virrasztásra szólít fel bennünket. Ami különleges ilyenkor, az az eddigiek vállalása, és a következőknek a megragadása. Az eddigiek vállalására gondolva a múltba való visszatekintés ragad meg minket, Isten teremtő műve elevenedik meg előttünk, melyet tökéletesen akart átvinni az örökkévalóságba, és éppen az ember, a teremtésnek a koronája lett az, aki ennek a tervnek az útjába állt, önzése, nagyravágyása, bűnössége miatt. A hatalmas Isten azonban nem fordított hátat az embernek, újból és újból felemelte, új utakra vezette és nyitva tartotta előtte az örökkévalóság lehetőségét. Hűségének egyik jele az embernek engedett szabadság, hogy ne a kényszer tehetetlenségében, hanem a szabadság szárnyalásában fedezhesse fel az ember az őt szerető Istent. És hogy semmi se tudja már megmásítani ezt a tervet, ez az Isten emberré lett, fiát küldte, hogy benne lássuk meg a szabadító arcát.
Zavarjon

Arról is beszélt a főpásztor: az ószövetségi nép történelmében Isten ezen türelmi megnyilvánulását követjük, amely szeretetének legnyilvánvalóbb jele. Az adventi időben erre a várakozásra gondolunk, nemcsak arra, melyre mi kapunk ilyenkor meghívást, hogy mi várakozzunk, hanem arra is, amivel Isten megelőlegezett minket, amikor türelmesen várt és vár reánk. Amikor új lehetőségeket biztosít azért, hogy sok félresikerült próbálkozásaink és vállalkozásaink keserűségéből ne restelljünk visszafordulni, visszatérni őhozzá. Ez a türelem a mi szabadságunkra épít, arra a szabadságra, melyen keresztül mi magunk dönthetjük el: akarunk vele élni együtt, vagy kizárjuk őt az életünkből. A világosságba helyezkedünk, vagy sötétségünkhöz, a semmibe vezető, és bizonytalanságba tartó homályunkhoz ragaszkodunk.

Az adventi koszorún elhelyezett gyertya színe lila. Azt mondják a pszichológusok, hogy a lila egy zavaró szín. Ebben a vonatkozásban azonban, amiben mi most használjuk, azt kell elmondanunk, hogy jól van ez így, és azt szeretnénk, hogy valóban megzavarja megszokottságunkat, és mindazt, amihez ragaszkodunk, és azt is szeretnénk, ha segítene nekünk átlépni egy új valóságba. Mert az eddigiek vállalása azt is jelenti, hogy nem maradhatok annál, csak annál, ami eddig voltam. A fény forrásához lépek, én engedem magamat, hogy járjon át a fény, hogy világítani tudjak – fogalmazott az egyházi elöljáró.

Az ünnepség után a Caritas Catolica munkatartásai meleg teát, a Schönstadt-családosok pedig zsíros kenyeret osztogattak.

Ciucur Losonczi Antonius