Fellobbant a harmadik gyertyaláng

Fellobbant a harmadik gyertyaláng
Böcskei László megyés püspök jelenlétében- aki azt emelte ki, hogy az adventi ember az öröm embere, melyet meg kell osztani másokkal is- szombat este fellobbant a harmadik gyertyaláng is a Székesegyház előtti téren kihelyezett óriáskoszorún. 

A várakozásra figyelmeztetve, Vakon Zsolt püspöki titkár azt emelte ki: ilyenkor, az adventben, karácsony ünnepére készülve adventnek az üzenetéről beszélünk. Adventnek a szereplői jelennek meg előttünk, Keresztelő Szent János, a Boldogságos Szűzanya, és ilyenkor igazából Jézus Krisztus születésére készülünk, az ő születésnapját készülünk megünnepelni. S van egy nagyon szép szokás, amit ebben az időszakban felelevenítenek, újra élettel töltenek meg, ami azt a nevet kapta, hogy Szállást keres a Szent család. „Ilyenkor Jézust látom, mint kereső embert, az adventi koszorúra tekintve, látva a gyertyákat, a lángokat, őt látom, aki itt jár közöttünk, és keres egy lángot, egy embert, aki meggyújtja az ő lámpását. A születésnapjára készül ő is, és várja, hogy meghívjuk őt. Keres egy tiszta szívet, ahol ünnepelhet”- fogalmazott.
A szertartáson közreműködtek a Katalin-telepi vincés család és a Vár-Lak Ifjúsági Központ tagjai.

Ciucur Losonczi Antonius