Fellépnek a bűz ellen

Ilie Bolojan nagyváradi polgármester
Ilie Bolojan nagyváradi polgármester

Nem akarja a váradi polgármester sem, hogy egyszerűen új engedély kapjon a város több zónáját is szennyező Nutripork sertéshizlaldája. Ilie Bolojan elmondta, milyen lépéseket tudnak és fognak tenni.

Nem nézi jó szemmel a nagyváradi polgármester, hogy újraengedélyeznék a felelős hivatalok a Nutripork sertéshizlaldájának működését, a város közvetlen közelében – erről maga Ilie Bolojan beszélt tegnapi tájékoztatóján, a városházán. Mint ismeretes, a cég környezetvédelmi engedélye e hónapban járt le, de már tart az újabb engedély kibocsátásának folyamata. A városháza álláspontjáról annak vezetője beszélt: „A mi szempontunkból két eset lehetséges, vagy nem kap újabb engedélyt a cég, vagy csak úgy kap, ha annak megadását egy sor feltétel teljesítéséhez kötik. Elfogadhatatlan lenne, hogy semmit ne változtasson, és úgy kapjon újabbat. A legtöbb szava ebben a környezetvédelmi hivatalnak, vagyis az APM-nek, valamint a közegészségügyinek, azaz a DSP-nek van. Mi, az önkormányzat holnap az összes érintett hivatalhoz megkeresést küldünk, kérve, hogy csakis akkor adják meg az engedélyt, ha a cég megszünteti a várost bűzzel elárasztó termelési gyakorlatát. A vállalkozás állítja, hogy minden rendben van náluk, ám cáfolhatatlan tény, hogy a polgármesteri hivatal sok reklamációt kap a lakosságtól, évek óta, a cégtől eredő bűzre, ami a szennyezés egyik fajtája. Ennek megszüntetéséhez pedig igenis be kell fektetnie a cégnek korszerűbb technológiába.” Hozzátette: az nem lehetséges, hogy a város hozzon döntést arról, hogy itt nem működhet ilyen vállalkozás, ilyen hatáskörük ugyanis nincs.

Szeghalmi Örs