Fellendülőben a Turism Felix

Bihar megye – A félixfürdői Turism Felix szállodaműködtető cég az idei év első nyolc hónapjában 7,54 millió lej bruttó profitot könyvelt el, 2,1%-kal többet, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Ez az összeg 1,7%-kal haladja meg az idei évre tervezett nyereséget. Az említett nyolc hónapra vonatkozóan a nyereség 15,5%-kal nagyobb a tervezettnél – adta hírül a Mediafax hírügynökség. A fellendülés okai közé sorolják a napi turizmusból szerzett bevételek emelkedését, a háromcsillagos szállodák magasabb arányát és a gyógykezelésből származó bevételek növekedését. A vállalat jelenleg előrehaladott tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy az Internaţional Szálló elnyerje az Europesa címet, ami a gyógykezelés területén elismert európai minősítés.

A Turism Felix idénre 43,6 millió lejes bevételre számít, 8,21%-kal többre, mint a tavalyi, és 32,2 millió kiadásra, 10%-kal többre, mint tavaly. A vállalat 2007-re 27,6 millió lej értékű beruházást tervez.

A vállalat fő részvényese a SIF Transilvania 63%-kal, a SIF Oltenia pedig 16%-ot mondhat magáénak. A Turism Felix tulajdonában vannak az Internaţional, Termal és Nufărul háromcsillagos szállók, a Lotus, Poieniţa, Someş, Mureş és Unirea kétcsillagos, illetve a Felix és Poiana egycsillagos hotelek, valamint hat gyógykezelési központ.