Félixfürdőn játszik a Someşul

Félixfürdőn játszik a Someşul
Csak a hazai együttes számára van tétje a Félixfürdői Luceafărul Lotus – Szatmárnémeti Someşul III. ligás találkozónak. A 6. csoport éllovasa győzelem esetén féllábbal a II. Ligába lehet.

Egykori tanítványai ellen játszik péntek délután Félixfürdön Dacian Nastai edző legénysége, Szatmárnémeti Someşul. A III. Liga 6. csoportjának éllovasának, a Luceafărul Lotus csapatában ugyanis alapember Petcuţ, Vasile Bud és Şuteu. Előbbi a téli szünet végén szerződött a bihari együtteshez, Bud és Şuteu pedig két évvel ezelőtt hagyta el a gőfűrész–telepieket. „Ebből a szempontból is érdekes meccs lesz, de most elsősorban saját legénységem teljesítményét figyelem. Egyik játékostól sem váltunk el haraggal, de a pályán nincs helye a barátságnak. Küzdeni kell. Remélem a fiúk mindent beleadnak a pénteki meccsen” – mondta Nastai.

A két csapat egyébként ősszel egy gólgazdag mérkőzést játszott Szatmárnémetiben. A Someşul 5–3 arányban győzött. Petcuţ a szatmári csapat színében játszott, és egy gólt szerzett, míg Şuteu kétszer is betalált a Someşul kapujába.

A Mikolai Turul alsóházi rangadót fog játszani szombaton hazai pályán a Balázsfalvi Inter ellen. Bár a mérkőzés után még nem fog eldőlni, melyék csapat menekülhet meg a kieséstől, azonban Sorin Petric edző legénysége fellélegezhet, ha begyűjtik hazai közönség előtt a három pontot.

III. Liga, 6. csoport, 30. forduló, péntek, 17 óra
Félixfürdői Luceafărul Lotus – Szatmárnémeti Someşul
Marosvásárhelyi Gaz Metan – Nyárádtői Unirea
Kolozsvári Sănătatea – Szászrégeni Avântul
Nagyváradi FC Bihor II – Belényesi Bihorul
Nagybányai FC – Szovátai Mobila
Besztercei Gloria II – Kolozsvári U 1919
Dési Unirea – Marosvásárhelyi Trans Sil
Máramarosszigeti Marmaţia – Olimpia FC
Szombat, 17 óra
Mikolai Turul – Balázsfalvi Inter