Felgyújtották a KMKSZ központi irodáját Ungváron

MTI Fotó: Nemes János
MTI Fotó: Nemes János
A magyar kormány és több más politikai szereplő is elítélte a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári központi irodája elleni, kedd hajnalban végrehajtott támadást. A Külgazdasági és Külügyminisztérium bekéreti Ukrajna budapesti nagykövetét a gyújtogatás miatt.


Szijjártó Péter külügyminiszter az M1 aktuális csatornán úgy ítélte meg: Ukrajnában előretörőben vannak a szélsőséges politikai eszmék, miután egy hónapon belül másodszor érte támadás a KMKSZ központját. Szerinte ez látszik az ukrán parlament által elfogadott törvényekből, amelyek rendkívül súlyosan korlátozzák a kisebbségek jogait, és látszik abból is, hogy Kárpátalján folyamatosan megfélemlítik a magyar nemzeti közösség tagjait. A miniszter mindezt elfogadhatatlannak tartja, és szerinte ha Ukrajna komolyan gondolja közeledését az EU-hoz és a NATO-hoz, képesnek kell lennie féken tartani a szélsőségeseket. Közölte még: azonnali hatállyal visszaküldik a nagyköveti értekezletre Budapestre érkezett ungvári magyar főkonzult és kijevi nagykövetet, emellett az EBESZ kisebbségügyi főbiztosánál ismét kezdeményezi, hogy a szervezet speciális megfigyelő missziója Kárpátalján is tevékenykedjen.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága azt közölte: segítséget nyújt a KMKSZ székházának helyreállításához. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Grezsa István kormánybiztos közleményben ítélte el a támadást. Mint írták, Magyarország kormánya minden támogatást megad a károk mielőbbi helyrehozása és annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyarság érdekeinek képviseletét ellátó KMKSZ a lehető legrövidebb időn belül folytathassa munkáját.
“Elvárjuk, hogy az ukrán hatóságok rövid időn belül megtalálják az elkövetőket és mindent megtegyenek annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyar közösség biztonságát garantálják” – fogalmaztak.
A Fidesz az MTI-hez eljuttatott közleményben felszólítja az Európai Parlament állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságát (LIBE), hogy ítélje el a történteket, a brüsszeli Európai Bizottságot pedig arra, hogy haladéktalanul lépjen fel az ukrán kormánynál a kárpátaljai magyarság védelmében. Ez nyílt támadás a kárpátaljai magyarság ellen – írta Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója.
Az LMP politikai közössége határozottan elítéli a KMKSZ épülete elleni újabb aljas szándékú támadást – közölte Ungár Péter elnökségi tag. Hozzátette: pártja felszólítja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy olyan diplomáciai eszközöket vegyen igénybe, amelyek hatékonyan védik a magyar kisebbségeket. Az LMP bízik abban, hogy a magyar hatóságok a helyi illetékesekkel együttműködésben haladéktalanul és mielőbb kivizsgálják a támadást, hogy soha többet ne kelljen félni a határokon túl élő magyaroknak.
Az MSZP és a Párbeszéd közös közleményben ítélte el a kárpátaljai magyarságot ért sorozatos támadásokat és arra szólították fel a kormányt, hogy határozottan lépjen fel a kárpátaljai magyarság védelme érdekében. Azt írták: Ukrajnában rendkívül súlyosan korlátozzák a kisebbségek jogait, és Kárpátalján megfélemlítik a magyar nemzeti közösség tagjait. “Szolidárisak vagyunk a támadást elszenvedett politikai szervezettel, illetve a kárpátaljai magyar közösség miden tagjával” – közölték.
Szerintük a támadás egyértelműen szélsőséges politikai erők megnyilvánulása, amelynek teret enged a mindkét országban tapasztalható nacionalista politika. “A nemzetállami érdekek érvényesítése és a szélsőjobboldallal történő összekacsintás Magyarországon is jól eladható politikai üzenet, de ennek látható következményei vannak a szomszédos országokban, így Ukrajnában is” – írták, és felelősségre vonást sürgettek. A magyar kormánynak pedig a lehető legrövidebb időn belül kétoldalú tárgyalásokat kell kezdeményeznie a napirenden levő, a kisebbségek jogait súlyosan sértő problémák megoldása érdekében – zárták közleményüket.
Ismeretlenek kedd hajnalban felgyújtották a KMKSZ központi irodáját Ungvár belvárosában, az épület jelentős része kiégett. Egy hónapon belül ez volt a második támadás a KMKSZ központi irodája ellen. Az előző, sikertelen gyújtogatási kísérlet február 4-én történt, annak elkövetésével az ukrán hatóságok két lengyel állampolgárt gyanúsítanak.

(MTI)