Felgöngyölítik az Alcofarm-ügyet

Felgöngyölítik az Alcofarm-ügyet
Adócsalással és halált okozó termékhamisítással vádolják annak az ilfovi cégnek az ügyvezetőjét, amelyről bebizonyosodott, hogy forgalmazta az Alcofarm nevű, mérgező készítményt.

Bukaresti ügyészek és a rendőrség sikkasztási ügyekért felelő igazgatóságának munkatársai a napokban tizennyolc házkutatást tartottak azoknál a személyeknél, akikről gyanították, hogy kapcsolatban állnak az említett céggel és közük lehet az Alcofarm forgalmazásához.

Az ügyészek szerint tavaly novembertől idén márciusig az ilfovi cég több mint 66 ezer flakon féllíteres hamisított egészségügyi szeszt helyezett forgalomba, anélkül, hogy erre megkapta volna az Országos Közegészségügyi Hatóság engedélyét. Mint arról már beszámoltunk, a készítmény a címke szerint 35%-os etilakoholból áll, azonban, mint kiderült, mérgező metilalkoholt is tartalmaz, s valószínűsíthető, hogy több személy halálát, illetve súlyos, visszafordíthatatlan megbetegedését okozta Bihar megyében.

Az ügyészek azzal is vádolják a cég ügyvezetőjét, hogy fiktív számlákat regisztrált abból a célból, hogy igazolja a készítmény eredetét, s mindezzel körülbelül háromszázezer lejes veszteséget okozott az államnak.

Az Alcofarm nevű készítményt egyébként májusban visszavonták az üzletekből, de június 9-ről 10-re virradóra újabb balesetet okozott – egy nyárlói férfi vesztette életét, miután vélhetően ivott a készítményből, melyet állítólag a helyi üzletben még árusítottak. Amint Dorel Țîrț, a Bihar megyei Közegészségügyi Hatóság (DSP) szóvivője akkor nyilatkozta, feltételezhető, hogy az Alcofarm tizenkilenc ember halálát és két személy súlyos sérülését okozta Bihar megyében. Utóbbiak megvakultak és a veséjük visszafordíthatatlanul károsodott, életük végéig dialízisre lesznek utalva. A DSP egyébként még április elején arról tájékoztatott, hogy „Bihar megyében robbanásszerűen nőtt a halálos mérgezések száma, melyeket kék szesz, fékfolyadék, fagyásgátló és egyéb mérgező anyagok elfogyasztása okozott”.

Az Alcofarm gyártója egy naszódi cég, amely azonban fizetésképtelen és 2011-ben beszüntette tevékenységét.