Január 3-án az Egészségügyi Minisztérium bejelentette, hogy ebben az évben is folytatja az ingyenes influenza elleni oltások beadását, az elmúlt napokban viszont leállította a kamányt, mivel felmerült a gyanú, hogy az oltóanyagok egy részéből hiányzik egy összetevő, így a hatásuk is kétséges. Ritli László egészségügyi miniszter azonnali kivizsgálást kért az Országos Gyógyszerügynökségtől, valamint a Cantacuzino Intézettől.
Hiányos oltóanyag
Mivel a légúti fertőzések és az influenzás megbetegedések száma az utóbbi időben csökkent, a minisztérium úgy döntött, hogy 7-10 napig felfüggeszti az oltóanyagok osztását, amíg megérkeznek a vizsgálatok eredményei. Az ingyenes influenza elleni védőoltás kampányának keretében eddig 480 000 veszélyeztetett kategóriába tartozó személyt oltottak be. Az Egészségügyi Minisztérium szerint eddig nem jegyeztek fel olyan eseteket, ahol a hiányos oltóanyag megbetegedést okozott volna. Az ideiglenes beszüntetés alkalmával 350 000 vakcinát vontak ki a forgalomból, amelyeket egy raktárban fognak tárolni. Az elmúlt év utolsó hetében 53 ezer személy jelentkezett az orvosnál akut légúti megbetegedések, tüdőgyulladás és légúti fertőzések miatt, január 3-ig pedig hét influenzás esetet jegyeztek fel országos szinten, derül ki az Országos Járványvédelmi Központ jelentéséből.