Felfüggesztettet kapott a rendőr

Marcel Ghirosa
Marcel Ghirosa
Lényegében megúszta, de ezzel is elégedetlen, ezért enyhítésért fellebbezett a vesztegetést elfogadó váradi rendőr.

Három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott Marcel Ghirosa, a megvesztegetésen ért közlekedési rendőr. A felfüggesztés 4 évre szól. Azonban Ghirosa már meg is fellebbezte ezt. Mint megírtuk, nyugdíj helyett cellába vonult utolsó munkanapján a Bihar megyei rendőrség egyik főfelügyelője. Tetten érése előtt egy héttel Ghirosa kérte nyugdíjazását, amit jóvá is hagyott a szakminiszter – január 4-én érkezett meg a tartalékállományba való helyezéséről szóló döntés, de épp ekkor a kérvényezőnek más ügye kezdődött. A nevezett tavaly nyáron került a megyei rendőrség főutakért felelős osztályának élére. Év végén pedig épp onnan nyugdíjaztatta magát, amikor közben azért 600 lej kenőpénzt kért egy balesetben részes autóvezetőtől, hogy visszaadják a sofőr felfüggesztendő jogosítványát. Az autóvezető volt az, aki végül feljelentette a rendőrt – Ghirosa így került 24 órára vizsgálati fogságba, épp nyugdíjazása napján. A DNA megyei kirendeltsége által összeállított nyomozati anyag szerint folytatólagos formában elkövetett korrupcióról van szó. Ugyanis a tiszt ráadásul részletekben kérte a pénzt. December 28-án 200 lejt vett át az autóstól, a jogosítványát visszaadva, másnap pedig 400-at, azért, hogy a teljes baleset-ügyet ejtsék. Ez utóbbi volt az utolsó csepp a pohárban: a tiszt felhívta a férfit, és behívta, ezúttal azzal, hogy valami nincs rendben a magyarországi rendszámú autó kötelező biztosításával, és ezért 1500–7000 lej bírság is kiszabható. Az illető azonban jelezte, hogy hivatalos fordításban fogja bevinni a szükséges iratokat, mire a rendőr felhagyott ezzel a próbálkozással – ám amint kifelé kísérte a sofőrt, jelezte neki, hogy szerezzen még 400 lejt, mert a rendőr akkut akar cserélni a saját autójában. Ghirosa hozzátette, hogy úgymond a pénz visszatérítéséről majd a jövő évben tárgyalnak. A férfi azonban már nem akart tárgyalni: január 3-án a DNA megyei székhelyére ment, és feljelentette a rendőrt. Így amikor az utóbbi másnap átvette a pénzt, a DNA és a DGA emberei már figyelték az ügyletet, mivel tettenérést szerveztek.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter