Felfüggesztettet börtönbüntetést kapott

Felfüggesztettet börtönbüntetést kapott
A Bihar Megyei Törvényszék felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a megyei nyugdíjhivatalban dolgozó Ovidiu Pleşa doktort.

A Bihar Megyei Nyugdíjhivatal Orvosi Szakszolgálat orvosát, Ovidiu Pleşat kétszázharmincöt (!!!) rendbeli megvesztegetés vádjával állította bíróság elé a Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) tavaly januárban. A vád szerint Pleşa 2015. május 11. és június 15. között 235 pácienstől fogadott el pénzt és más anyagi javakat összesen 55.975 lej értékben. Ugyanebben az ügyben állították bíróság elé az orvos asszisztensét, Monica Ignatot is, aki 163 esetben volt a bűntársa, nyolc esetben pedig önállóan saját zsebre dolgozott. A Bihar Megyei Törvényszék hétfőn hozott ítéletet az ügyben, ami igencsak enyhének tűnik az elkövetett bűncselekmények súlyosságához viszonyítva. Pleşa ugyanis három év, Monica Ignat pedig két év nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Az ítélet nem jogerős, a DNA fellebbezhet a Nagyváradi Ítélőtáblához.

A Törvényszéken folytatódik két másik személynek, Anca Grigorescu doktornőnek, és asszisztensének, Pelle Johannesnek a pere, és a DNA folytatja a vizsgálatot további hat személy ellen, akik szintén a Bihar Megyei Nyugdíjhivatal Orvosi Szakszolgálatán dolgoztak, és akik ellen szintén korrupció gyanújával folyik a nyomozás. Az említett személyek: Vasile Sălăjan, a szolgálat vezetője, és orvoskollégái: Emilia Mariana Cun és Ana Guţ, valamint asszisztenseik: Ioana Precup, Violeta Coşa és Gianina Ţigan. A tíz személyt 2015 júniusában tartóztatták le, mert azzal vádolták őket, hogy csak kenőpénz fejében adták meg a betegnyugdíjazási jóváhagyást olyan személyeknek, akik valójában nem is voltak betegek, így jogtalanul vonultak betegnyugdíjba, de olyan személyeknek is, akik valóban betegek voltak, tehát jogosultak voltak a betegnyugdíjra. A kenőpénzt, ami egy havi nyugdíj értékével volt egyenértékű, mind a kérvényező egészségi állapotának megállapításakor, mind pedig a későbbi időszakos egészségügyi ellenőrzések során fizetni kellett. A tíz személy által összeharácsolt kenőpénz értéke meghaladta a tízezer eurót. Hogy gyorsabban haladjon az eljárás, az orvosokat saját asszisztensével párosítva az egész ügyet ötfelé osztották, és külön-külön tárgyalják azokat. Ovidiu Pleşa és Monica Ignat ügyében született először ítélet, akik huszonhat munkanap alatt vettek el 235 alkalommal kenőpénzt.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .