Felfüggesztették a CSM plenáris ülését

Felfüggesztették a CSM plenáris ülését
Kvórumhiány miatt fel kellett függeszteni a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) hétfői ülését. Ezt követően Ana Birchall igazságügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy a testületben régóta érezhető a feszültség, és a helyzet egyre súlyosabb.

Birchall kifejtette, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácson belül már azelőtt feszült volt a hangulat, hogy ő elkezdett volna részt venni a testület ülésein, és ez a feszültség fokozódik. Az igazságügyi miniszter felhívást intézett Lia Savoneához, a CSM elnökéhez, hogy találjon megoldást a helyzetre.

Arra az újságírói kérdésre, hogy feszült-e a viszony közte és Lia Savonea CSM-elnök között, Birchall azt felelte, nem érti ‘az agresszív hangnemet’.

‘Megmondtam az elnök asszonynak, hogy számomra teljesen terémszetes az intézményes együttműködés, bármikor tanácskozhatunk, partner vagyok a párbeszédben, de az agresszivitást és a valóságtól eltérő dolgok állítását nem tűröm’ – jelentette ki az igazságügyi miniszter.

A CSM plénumának ülését hétfőn már harmadik alkalommal függesztették fel kvórumhiány miatt. A testületnek érvényesítenie kellett volna a napirend szerint Adina Florea kinevezését az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményekkel foglalkozó ügyészi osztály élére.

 

www.agerpres.ro