Felemás évet zárt a hazai mezőgazdaság

Felemás évet zárt a hazai mezőgazdaság
Szentmiklósi Zoltán, a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Bihar megyei szervezetének vezetőségi tagja volt szerkesztőségünk vendége. A szakembert többek közt arról faggattuk: milyen évet zárt a romániai agrárium, és milyen tendenciák érzékelhetőek a hazai mezőgazdaságban?

 

– Milyen évet zárt a romániai agrárium?

– Év elején mindig egy helyzetképet próbálunk felvázolni az elmúlt esztendőről, illetve az előttünk álló időszakról. Három területre vonatkoztatva foglalnám össze a tevékenységeinket: a termelési, gazdasági, piaci sík, a társadalmi, politikai és adminisztrációs vetület, valamint a média. A romániai agrárvezetés pozitívan beszél a múlt esztendőről: azt hangoztatja, hogy kiváló eredmények voltak, és a mezőgazdasági termelés nagyban hozzájárult a nemzetgazdaság felívelőben levő mutatóihoz. Ha viszont figyelmesebben elemezzük a helyzetet, kicsit árnyaltabb a kép. Általában a gazdálkodók, méretüktől függetlenül, a tavalyi évet vesztességgel zárták. Ez annak tudható be, hogy a termékek árai a felére csökkentek 2012-höz képest. Míg 2012-ben 1 kg gabonának az átlag eladási ára 1 lej körül volt, ez tavaly lecsökkent a felére, 50-60 banira. Ez már eleve azt jelenti, hogy hiába volt elfogadható termés minden szinten, úgy gabonákból, mint ipari növényekből, az árak felére való csökkenése pénzügyi veszteségekhez vezetett. Ugyanakkor ha nem is drasztikusan, de emelkedett az üzemanyagok, a vegyszerek, a vetőmagok és a befektetett energia ára. Ezekkel magyarázható 2013 úgymond felemás sikerélménye. Emellett furcsa mód az agrártermékekből előállított áruk árai nem emelkedtek annyira, de azért nem is csökkentek. Felvetődik tehát az a probléma az egyszerű ember számára: ha 1 kg búza 2012-ben 1 lej volt, és 2013-ban ötven bani, akkor tavaly miért lett a kenyér kilója 6 lej? Az illetékesek ugyan ezt meg tudják magyarázni, de szerintem ez nem kielégítő semmilyen szempontból, pedig a társadalompolitika részét is képezi, hogy az általunk megvásárolt élelem mennyibe kerül. Ezt ugyanis a szabad piac szabja meg, mert míg a búzából kenyér lesz, átmegy még minimum három láncszemen- a malom és sütőiparon, valamint a kereskedelmen- keresztül.

Intézmények

– Mi a helyzet a szakintézményekkel?

– A szakintézmények csak úgymond keretet szabhatnak ennek a piacnak, de az árakat nem tudják sok mértékben befolyásolni. Tudjuk, hogy a szabad piaci árakat a kereslet és kínálat alakulása szabja meg. Romániában viszont óriási problémát okoz az agrárium számára az intézményesítés hiánya, ami a tanácsadást, az információk áramoltatását és az érdekképviseletet érinti. Bár a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Bihar megyei szervezete 1998 óta jogi személyként tevékenykedik, ez csak egy civil érdek-képviseleti entitás, mely csupán tájékoztatást és útmutatást tud nyújtani, nincs módja rá, hogy változtatásokat eszközöljön ki a mindennapi aktivitásban. A működő állami intézmények két dologra összpontosítanak. Vannak a kifizetési ügynökségek, az APIA és APDRP, melyek sajnos rutinfeladatokat látnak el, a törvények alapján elfogadják a kérvényeket, majd amikor rendelkezésre állnak a pénzösszegek, kiosztják a jogosultaknak. A másik kategóriába sorolt hivatalok- például az OPC, a Pénzügyőrség, a Környezetvédelem, az ITM- kimondottan ellenőriznek és büntetnek, de semmilyen útbaigazítással nem szolgálnak. A mezőgazdaságban az egyetlen olyan létező intézmények, melyeknek feladatköre az információ átadása, a megyei agrárkamarák lennének, amelyek a két évvel ezelőtt megszüntetett szaktanácsadó hivataloknak az utódai, és a megyei önkormányzat felügyelete alatt fejtik ki a tevékenységüket. Szervezettségi problémák miatt azonban nem tudják biztosítani az ügyek megoldását. Jellemző, hogy 2010 óta állandóan törvények jelennek meg arról, hogy a gazdatársadalmaknak saját agrárkamarákat kell választaniuk, de ez a gyakorlatban nem működik.

Időjárás

– A mostani meleg tél mennyire kedvez a mezőgazdaságnak?

– Van egy olyan mondás, hogy a gazdálkodóknak az egyik szeme mindig az égen, a másik pedig a földön kell legyen, mert a természeti jelenségek függvényében fejtjük ki a tevékenységünket. Kivételt képeznek persze az üvegházak és a fóliasátrak, melyek esetében kontrollált körülmények közt lehet a termelést megoldani, de jelenleg Romániában ezzel a lehetőséggel nagyon kevesen tudnak élni. A költségek megsokszorozódnak, és az elaprózott gazdaságok nem teszik lehetővé a nagyobb befektetéseket. A természet jelenlegi állása, a ránk szakadt meleg tél egyáltalán nem kedvez a mezőgazdaságnak, semmilyen szempontból. Az ősszel elvetett gabonák, melyek jelenleg a földben vannak, nem károsultak, viszont amennyiben ez az időjárás tovább fog folytatódni, akkor fennáll a veszélye annak, hogy fellép egy krónikus vízhiány. Ha az elkövetkezendő másfél hónapban nem esik csapadék valamilyen formában, akkor kitavaszodáskor óriási vízhiánnyal fogunk küzdeni, ami hozzájárul majd a növények visszafejlődéséhez úgymond, és károk keletkezéséhez. A meleg ugyanis kedvez a betegségek, a spórák, a gombák, a kártevők elszaporodásának. Nem beszélve a mezei rágcsálókról, melyek elszaporodásának az ilyen időszak nagyon kedvez. Emellett nem nevezhető pozitív jelenségnek az sem, hogy beindul a rügyezés, hiszen előbb-utóbb azért csak be fog következni egy fagyhullám. Ideális lenne, ha megkésve is, de volna egy bizonyos, több hetes hótakaró, mely nagyon jót tenne mindennek, de ha a csapadék eső formájában érkezik, az sem jelentene veszélyt, csak ne jöjjön drasztikus formában, nagyon nagy mennyiségben egyszerre, mert akkor fagy esetén a víz nem fog mélyebben behatolni a talajba, hanem jég formájában ott marad a felsőbb rétegekben, és a tavaszi olvadáskor elpárolog. Bízva abban a régi közmondásban, hogy amit a Jóisten elront, azt helyre is hoz, abban reménykedünk, hogy pozitív változás áll be az időjárásban tavaszig.

– Beszélgetésünk kezdetén a média szerepét is említette…

– Főleg a kereskedelmi televízióknak rengeteg mezőgazdasági műsoruk van. Valamelyik este épp a miniszterünk, Daniel Constantin volt a meghívott, aki hozta megszokott formáját. A múlt évben is állandóan az öntözőberendezések állapotával foglalkozott, illetve a különböző adók és illetékek törvényi intézményesítésével. Emlékezetes, hogy a szaktárca az ortodox egyház elöljáróival kötött egy arra vonatkozó megállapodást, hogy a román agrárpolitikát az ortodox egyházközségeken keresztül is népszerűsíteni kell. Ez eleve balgaságnak tartandó, hiszen így az agrárkamarák tevékenysége mellékvágányra kerül, viszont az ortodox egyház fel van hatalmazva a tájékoztatásra. Értem én, hogy az ortodox papoknak propagálniuk kell az agrárpolitikát, de akkor mi történjen Erdélyben vagy a Partiumban, ahol egyéb egyházak is működnek? 2014-re vonatkoztatva megint arról beszélünk, hogy az öntöző berendezéseket vissza kell állítani meg satöbbi, holott ezt félre kéne tenni teljesen. Az öntözés is legyen egy olyan lehetőség, melyről a mezőgazdaságba befektető vállalkozó dönt, hogy miként él ezzel. Akik Romániában kertészkednek, akármilyen szinten, azok eleve meg kell oldják az öntözést, mert kertészkedés öntözés nélkül lehetetlen a jelenlegi körülmények között. Nem lehet a Jóisten jóindulatára apellálni állandóan, hogy abból legyen nekem zöldségem. A szántóföldi növénytermesztés esetében viszont nem elsődleges pont a víz tényező. Lényeges persze, de Románia egy olyan klímával megáldott ország, ahol úgymond a minimális csapadék biztosítva van a szántóföldi növények megtermelésére. Tehát hagyjuk az agrárvállalkozókra, hogy mire fordítják a befektetendő összeget, mert az öntözés nem csak abból áll, hogy víz van és öntözünk.

Szociális problémák

– Gondolom emellett a szociális problémák a mezőgazdászokat sem kerülik el…

– Felháborító, hogy nem tudják orvosolni a szociális problémákat az agráriumban. Továbbra is a volt tsz-ek a téma, melyek megszűnésétől idestova már 23 év eltelt, és még mindig nincs megoldva a tsz-nyugdíjasok ügye. Mert az a mezőgazdász, aki egy tsz-ben élte le az életét, az jelenleg kap egy 200-300 lejes nyugdíjat, míg az a gazdálkodó, aki egy állami gazdaság kötelékében élte le az életét, az pusztán azért, mert állami gazdaságból nyugdíjba vonuló mezőgazdász volt, minimum háromszorosát kapja a tsz-nyugdíjnak. Állandóan csak változtatjuk, foltozgatjuk a vonatkozó törvényt, ahelyett hogy egy síkra helyeznénk, hogy ne legyen különbség aközött, hogy valaki tsz- vagy állami gazdasági nyugdíjas. Egy olyan összeget kellene megállapítani, mely a minimum megélhetést biztosítja a jogosultak számára. A mezőgazdaságban egyáltalán nem működik a szociális védőháló, hivatalosan nincs mezőgazdasági nélküliség, pedig van, csak senki se törődik ezzel.

Ciucur Losonczi Antonius