Felállva tapsolt a filharmónia közönsége

Apa és fia, valamint a szimfonikus zenekar fogadja az elismerést. A szerző felvétele
Apa és fia, valamint a szimfonikus zenekar fogadja az elismerést. A szerző felvétele
Mind a muzsikusok, mind a közönség örömére, a repertoárdarabok időről időre nagyon remekül vannak kiválasztva. Egységes műsort kaptunk az elmúlt heti koncerten is.

A Nagyváradi Állami Filharmónia múlt heti koncertjének műsorára tűzött mind a négy mű ismert, közkedvelt hangversenydarab. Az est meghívott vendégei a városunkban közkedvelt karmester Ilarion Ionescu-Galaţi és a dirigens hegedűművész fia, Florin Ionescu-Galaţi voltak.

Bevezetőül Gioacchino Rossini (1792–1868) olasz zeneszerző A tolvaj szarka című operájának nyitánya csendült fel. Rossini, a vígoperák koronázatlan mestere azt adta közönségének, amit az elvárt: zabolátlan vidámságot, pergő muzsikát, derűt, mindezt leleményes hangszerelésben. Művét filharmonikusaink nagyszerűen tolmácsolták.

Ezt követően a szokásos szólórészt két igazán népszerű szerzemény képviselte: Camille Saint-Saens (1835–1921) francia zeneszerző Bevezetés és rondo capriccioso – hegedűre és zenekarra, op. 28, valamint Pablo de Sarasate (1844–1908) spanyol zeneszerző és hegedűművész Cigánymelódiák, op. 20 című kompozíciója. Úgy gondoljuk, ez a társítás nem volt véletlen, valós együttműködésre, a zeneszerző és az előadó közti kapcsolatra mutat rá. Ugyanis Saint-Saens említett művét a Sarasatéval való barátság ihlette. A zenetörténet sok olyan remekművet tart számon, amely kifejezetten egy előadó kérésére vagy neki ajánlva született. A Rondo capricciosót és Sarasate Cigánymelódiáit a meghívott szólista, Florin Ionescu-Galaţi briliáns előadásában hallhattuk: virtuóz futamokkal, erőteljes nekilendüléssel, táncos ritmikával. A szenvedélyes dallamok minden hangja „kijött”, nem volt „mázolás”, ami ritka. Ezek mellett az előadóművész ízléssel tudott játszani közönségének. A nagy tapsot Monti Csárdásával köszönte meg.

Új világ szimfónia

Záró számként Antonín Dvorák (1841–1904) IX., e-moll, Új világ szimfóniája, op. 95 csendült fel az Enescu–Bartók koncertteremben. A nagy cseh komponista műve a zeneirodalom egyik legnépszerűbb szimfóniája, melyet szinte állandóan repertoárjukon tartanak a zenekarok. A cím a szerző amerikai tartózkodására utal: a New York-i konzervatórium meghívására majdnem két évet töltött Dvorák az Egyesült Államokban. A szimfóniát is ott mutatták be, a Carnegie Hallban, 1893. december 16-án, elsöprő sikerrel. A komponista elnyerte vele a Konzervatórium nagydíját. Sokszor hallani, hogy Dvorák amerikai népzenét is felhasznált ebben a műben, ám ezt ő maga cáfolta egy vele készült interjúban: „Azt az ostobaságot, hogy én indián vagy amerikai motívumokat használtam volna! Ez nem igaz, egyszerűen csak témákat írtam, amelyek magukon viselik az indián zene sajátosságait, és miután a megfelelő témát megtaláltam, ezeket a legmodernebb szemlélet szerint dolgoztam tovább, mind ritmus és harmóniák, mind ellenpontozás és hangszín kérdésében.” A szimfónia alapkérdése a honvágy a befejező részben felcsendülő vidámság ellenére is. Az örömteli dallamokat bizonyára az inspirálta, hogy komponálásuk idején Dvorákot meglátogatták Európában élő gyermekei. (Világhíres zeneszerzők: Antonín Dvorák).
Ilarion Ionescu-Galaţi korát meghazudtoló energiával, a művek tökéletes ismerőjeként irányította a zenekart, s ritkán tapasztalható nagy sikert aratott. A koncerttermet zsúfolásig megtöltő közönség felállva tapsolt, így köszönve meg az előadóművészek teljesítményét.

Dérer Ferenc