Fél évszázad a nagyváradiak kispadján

Akt.:
Iosif Buda 76 évesen még ma is ereje teljében
Iosif Buda 76 évesen még ma is ereje teljében
Iosif Buda tanár az utolsó és az egyetlen nagyváradi születésű labdarúgó edző, aki nem csak oktatta a Nagyváradi Bihar FC focistáit, hanem ma is figyelemmel kiséri a piros-kékek játékát. A váradi futball ünnepe alkalmával beszégettünk vele.

Mikor és hogyan került kapcsolatba a labdarúgással, tanár úr?

– Az „igazival” aránylag későn kezdtem el foglalkozni, annak ellenére, hogy mint minden srácnak, nekem is kedvenc időtöltésem volt a focizás. Tizenkét éves koromban a Nagyváradi Törekvésben játszó testvéreim elvittek a csapatba, ahol mezítláb rúgtuk a lasztit a „törpében”, s később bekerültem az ifjúsági csapatba is. A Gojdu Középiskolában 1954-ben érettségiztem, azt követően Bukarestben, a Testnevelési Egyetemen kötöttem ki, ahol szertornásztam és ejtőernyősködtem is a főváros melletti Leordeni civil repterén, ám végül mégis a labdarúgás szakon végeztem négy évvel később, majd hazajöttem Váradra és a volt iskolámban kezdtem dolgozni testnevelő tanárként. Emlékszem, ott az elején nem akart beengedni az iskola pedellusa, mondván, nincs ott mit keresnie egy vásott kölyöknek. Nyolc évet tanárkodtam, közben kiváló eredménnyel fejeztem be a labdarúgó edzői tanfolyamot, ahol olyan nagyságok tanítottak mint Braun Kálmán meg Kovács István, és többek között kollégm volt Dima, Stănculescu, Comăniţă, Bârsan, s ekkor kezdtek engem is az ország legjobb tíz labdarúgóedzője között emlegetni.

A tanárból végül labdarúgó edző lett?

– Így is mondhatnánk, ám egyik nem zárja, nem is zárhatja ki a másikat, hiszen én mindig szerettem tanítani, rendre nevelni és oktatni is. Tanárkodásom mellett a váradi Olajgyár és a Dinamo tartományi bajnokságban szerepelő gárdáit is edzettem, utóbbival pedig feljutottunk a C-osztályba. 1962-ben a tönk, illetve egy kiesés szélén álló élvonalbeli csapat, a Crişana (a Bihar FC elődje) másodedzője lettem. Constantin Voronkovschi szakvezetővel együtt Bakucz Gyuritól és Rónai Feri bácsitól vettük át az addig mindössze kilenc pontott begyűjtő legénységet. Aradon játszottuk az utolsó bajnoki meccset, ha nyerünk, akkor maradunk az élvonalban, ha nem, akkor kiesünk. Szűcs Árpi góljával vezettünk a szünetben, de végül vesztesen hagytuk el az UTA stadiont, kiestünk az A-osztályból, és ekkor került fel a Nagyváradi Crişul az élvonalba Zilahi László edző vezetésével, aki maga mellé vett másodedzőnek. Akkoriban a mi csapatunk védelme az ország második legjobb hátvédsorával (Szakács II., Salamon, Pozsonyi, Georgescu) rendelkezett, de nem szabad elfeledkeznem a hálóőreinkről (Vidac, Albu, Szilágyi, Eremia, Balaj, stb.) sem, és országos gólkirályunk is volt Grosu személyében.

Sztárok tömkelege

A csapat később felvette a Bihar FC nevet…

– Én közben 1967-től tíz éven át a Nagyváradi Bihorul Sportközépiskola igazgatója is voltam, s ebben az időszakban, 1972-ben átalakult a fociklub, és új nevet is kapott. A Zilahi korszak után Ferenczi Antallal vezettük egy ideig a csapatot, majd 1981-1982-ben Jenei Imre lett az edzőnk, akitől rengeteget tanultam (különben edzősködött nálunk Teaşcă, Cosmoc, Staicu, Mateianu és Andone is), ám az akkori elnök, Horea Cosma valami gyanúsítgató szóbeszéd miatt eltiltotta a legjobbjainkat és ezért búcsúznunk kellett az A-osztálytól. Cosmán kívül más neves elnökei is voltak a bihari klubnak, mint Hârcă, dr. Popa, dr. Sandru, Bălăneanu, Pascu vagy a híres-hírhedt Dragomir. 1982-ben engem választottak a klub elnökévé, és maradtam e tisztségben három éven át, 1985-ig. Közben1983-ban illusztris vendégeket fogadhattam az általam nagyszerűen rendbehozott és működtetett jelenlegi klubszékházban: Juhász Gusztáv bácsi kiséretében meglátogatott benünket a volt kiváló váradi (román és magyar válogatott is!) labdarúgó játékos, Bodola Gyula, aki könnyezve emlegette a régi időket.

Mondana néhány nevet a tanítványai közül?

– Nem dicsekvést képen mondom, de rengeteg ismert futballistát neveltem, akik országos, sőt nemzetközi szinten is híresek lettek: Vlad, dr. Neşu, Lukács, Szatmári I., Víg, Gergely, Kun I. és Kun II., Szűcs, Georgescu, Tomes, Székely, Harsányi, Jakab, Németh, Dan Matei, Arnóczki, Hădărean, Nagy J., Nagy S., Balogh, Pugna, Ov. Lazăr, és még sokan mások, olyanok, akiktől elnézést kell kérnem, hogy négy-öt évtized távlatából megfeledkezem nevükről, róluk azonban nem. Nyugalomba vonulásomig ezután a Nagyváradi Bihorul Sportközépiskola labdarúgó tanszékén tanítottam és büszke vagyok arra, hogy én vagyok az egyedüli, még életben levő váradi származású edző, aki oly sok nagyszerű futballistát nevelhetett, és aki most kimondottan csupán a szépre emlékezik…

Szántó Sándor