Fejsérülések okozták a lavina által elsodort romániai hegymászó “csodagyerekek” halálát

Gulácsi Erik
Gulácsi Erik
Fejsérülések okozták a Retyezát-hegységben szombaton lavina által elsodort hegymászó “csodagyerekek” halálát – közölte a Mediafax hírügynökség a dévai törvényszéki orvosi intézet illetékesére hivatkozva.

A román sajtó hétfőn újabb részleteket közölt a 14 éves Dor Geta Popescu és a 12 éves Gulácsi Erik halálát okozó balesetről. Korábban mindketten korosztályuk számos hegymászó rekordját állították fel. A Hunyad megyei hegyimentő szolgálat illetékese a Digi 24 hírtelevíziónak valószínűsítette, hogy a gyermekek életben maradtak volna, ha sisakot viselnek. A román ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított vizsgálatot, melynek egyelőre nincsenek gyanúsítottjai.
A Retyezát-hegységben szombaton bekövetkezett lavina öt Brassó megyei hegymászót sodort el, két gyermek halálát és három felnőtt sebesülését okozta. Mindkét gyermek apja is tagja volt az elsodort csoportnak, és mindketten megsebesültek. A baleset bekövetkeztekor egy hegyi idegenvezető-iskola népesebb csoportja és a héttagú Brassó megyei csoport tartózkodott a hegyen, mindkét csoport figyelmen kívül hagyta a fokozott lavinaveszélyt, amelyre korábban a hegyimentők figyelmeztettek, és a 2509 méteres Peleaga-csúcs felé tartott.
A hegyi idegenvezető-iskola vezetője, Catalin Berenghi a Mediafax hírügynökségnek elmondta: kétszer is kérte a héttagú csoportot, hogy a hegygerincen haladó útvonalat kövessék, mert a gerinc alatt haladó nyári útvonalon fokozott a lavinaveszély. A brassói hegymászók ennek ellenére ezt az utóbbi utat választották. A lavina bekövetkezte után az idegenvezető-iskola vezetői riasztották a hatóságokat, és a baleset túlélőit is ők részesítették elsősegélyben. Catalin Berenghi megjegyezte: rendkívül nehéz volt a halott gyermekek szüleit meggyőzni, hogy hagyják ott a holttesteket, de ők maguk is megsebesültek, és csak így kerülhettek biztonságba. A holttesteket csak vasárnap hozták le a hegyimentők és a hegyi csendőrök.
A lavina áldozatai a Brassó megyei Barcarozsnyón bejegyzett Montan Altitudine hegymászó klub és a román alpinista szövetség igazolt sportolói voltak. A klubot Dor Geta Popescu apja vezeti. Az Agerpres hírügynökség szerint Dor Geta Popescu nővérét 2010-ben a Fogarasi Havasokban sodorta el egy lavina, de a lány túlélte a balesetet.
Dor Geta Popescu 12 évesen, két éve jutott fel a 6962 méter magas argentínai Aconcaguára, illetve Észak-Amerika legmagasabb csúcsára, a 6168 méteres, alaszkai Denalira is. Ugyanabban az évben a világ legmagasabb aktív vulkánját, a 6893 méter magas Ojos de Saladot is megmászta. Gulácsi Erik tavaly hódította meg Európa legmagasabb csúcsát, az 5642 méteres Elbruszt, és idén januárban a legfiatalabb európaiként mászta meg Amerika legmagasabb csúcsát, az Aconcaguát.

(MTI)



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter