Fejlődési pályán a gazdaság

Ádám Imre, a VOSZ megyei elnöke
Ádám Imre, a VOSZ megyei elnöke - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Ma már a munkaerőhiány az egyik legnagyobb gond térségünkben.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete ez évi megyei közgyűlését mintegy félszáz tagjának részvételével kedden tartotta meg a miskolci City Hotelben. A plénumot a megye vállalkozóit érintő fontos közigazgatási, hivatali aktualitásokról tájékoztatta az adott szakterület egy-egy prominens képviselője.

A versenyképesség javításának együtt kell járnia a bérek emelkedésével. Bihall Tamás

Mások mellett Demeter Ervin kormánymegbízott a megyei kormányhivatal munkáját, eredményeit mutatta be, dr. Kriza Ákos polgármester Miskolc eredményiről szólt, Bihall Tamás, a megyei iparkamara elnöke és Taskó József, megyei agrárkamarai elnök a vállalkozásokat érintő fontos újdonságokat elemezte, míg Buzál Csaba, az RPE Kft. elnöke révén a jelen ciklus uniós pályázati forrásairól is szó esett.

vosz_kozgyules_11

A fellendülés éve volt

Ádám Imre, a VOSZ megyei elnöke a szervezet 2016. évi tevékenységéről szóló beszámolójában kiemelte, hogy kétség nem fér hozzá, a megye gazdaságában a tavalyi esztendő a fellendülés éve volt. „Ez abból is látható – magyarázta –, hogy a fogyasztás jelentősen megélénkült, a megye gazdasági vállalkozásai több megrendeléshez, több munkához, több lehetőséghez jutottak. Ezt a helyzetelemzést támasztja alá, hogy a szabad munkaerőt nagyon gyorsan felszívták a vállalkozások és ma már egyértelműen munkaerőhiány van, és ezen a problémán kell úrrá lenni”.

A megye gazdaságának jó állapotáról beszélt Bihall Tamás, a BOKIK elnöke is és – mint mondta – szerinte ez a jó állapot két-három évig fenn is marad. Sürgős tennivalókat lát viszont a vállalkozások versenyképességében, amely még a visegrádi országokhoz képest is rossz ma régiónkban.

vosz_kozgyules_17

„Ez azonban egy igencsak bonyolult, összetett folyamat a képzéstől az innováción át a finanszírozásig, a vállalati kultúráig és a vezetői adottságokig. Az iparkamara ezekben szeretne a VOSZ segítségével a megye kis- és középvállalkozásainak segítséget nyújtani” – hangsúlyozta a kamarai vezető.

Bihall Tamás szerint nehéz folyamatról van szó, mert például a versenyképesség javításának együtt kell járnia a bérek emelkedésével, ellenkező esetben el fognak menni a tehetséges fiatalok. A szakképzés a kamara életében kiemelt terület, amely rendszerszerűen össze van rakva, meg kell azt tölteni tartalommal és a szakképzésre alkalmas fiatalokkal.

vosz_kozgyules_05

Versenyképesen

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere is a versenyképességről beszélt, amely – elmondása szerint – a város összegzése szempontjából az elmúlt esztendőkben jelentősen erősödött. És ebben az erősödésben nagyon fontos szerepet játszottak a gazdaság szereplői, az itt működő kisebb és nagyobb vállalkozások.

vosz_kozgyules_16

„Versenyképességünk javulását jelzi, hogy nagyot javult a városban és környékén a foglalkoztatás, nőttek az iparűzési adóbevételek. A napokban kezdődött meg Miskolc milliárdos foglalkoztatási programja, amelynek célja, hogy öt-tíz év elteltével újra jól képzett szakemberek álljanak a vállalkozások rendelkezésére. Ezúttal ez a központi tennivaló, hogy minél több szakképzett fiatalt tudjunk irányítani a gazdasági szférába. A város ezzel is tudja a VOSZ és a szervezet tagságának munkáját segíteni” – mondta.

– Szaniszló Bálint –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter