Vb-érmekért utaznak…

<p>November elején, majd végén egyaránt Csehországban rendezik meg a fiú ifjúsági, és nõi felnõtt, majd a felnõtt férfiak lábtenisz világbajnokságát. A szalontaiak már készen állnak.</p>

A román fiú ifjúsági, illetve a nõi felnõtt lábtenisz válogatottak egy hosszabb Félix-Fürdõ-i edzõtáborozást követõen e hét végén (november 7-9.) a csehországi világbajnokságon vesznek részt. Az ifiket edzõ nagyszalontai Georgel Bobi§ elmondta, hogy nyolc játékost neveztek a keretbe, ebbõl három a Nagyszalontai Tengo tagja: a 18 éves Ács Krisztián, valamint az egyaránt 15 esztendõs Bagosi István és ifj. Vasile Sorian. „Érmet várok a csapattól, de a legnagyobb bizalmam Ács Krisztiánban van, aki egyéniben is versenyezni fog" – nyilatkozta Bobi§. A nõi válogatott kapitánya, a ploie§ti-i Florin Purice elmondta, hogy a négy lupényi, két kolozsvári, illetve egy alexandriai sportolóból alkotott nõi válogatottnak az aranyéremre is esélye van, de „leginkább a kolozsvári Dorina P[unaban bízok, aki az egyéni szám kétszeres világbajnoka" – jelentette ki Purice.

Pályán az edzõk

A két válogatott-edzõ november 21-23. között már pályára is lép, ekkor rendezik meg ugyanis – szintén Csehországban – a felnõtt férfiak kontinensek közötti viadalát. Bobi§ mellett még két szalontai sportoló, Hanyecz Imre és Páljános Zoltán tagja a keretnek, amely „mindhárom számban eséllyel pályázik a dobogós helyezésre" – mondta a Román Lábtenisz-szövetség elnöke, Gheorghe Grãdinaru a tegnap Nagyváradon megrendezett sajtótájékoztatón.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!