Fejlesztési terv

Némi vita után, két tartózkodás mellett a Megyei Tanács legutóbbi ülésén megszavazták Bihar megye 2007-2013 időszakra vonatkozó fejlesztési tervét.

Vasile Gârba Nagy Románia párti tanácsos azt kifogásolta, hogy a fejlesztési tervezetet kiadatta a tanács, miközben maga a terv – melyet szintén kiadnak majd, több szempontból is módosult azóta. Később ugyancsak ő állítólagos történelmi helytelenségekre hívta fel a figyelmet, melyekre Szabó Ödön RMDSZ-es tanácsos kifejtette, hogy nem ezek képzik a terv lényegét. A terv nagyon széleskörű, az első változat óta több új projektet is tartalmaz. Pontosan annyira értékes, amennyi megvalósul belőle. Mint kiderült, mivel a tervezetet kis példányszámban adták ki, nem nevezhető különösen költségesnek.
Amint a határozattervezet hivatalos indoklásából kiderül, végső formájában nem egy gazdasági stratégia, sokkal inkább a beruházások fontosságát rangsoroló eszköz, melynek legfőbb szerepe, hogy megkönnyítse az EU-s pénzalapokhoz való hozzáférést.