Fejlesztené az orvosi ellátást

Fejlesztené az orvosi ellátást
Pénteken az RMDSZ váradi székházában folytatódott a parlamenti választásokon indulók bemutatása. Cseke Attila, a szervezet megyei elnöke mellett Veres Anna hematológus szakorvos foglalt helyet.

Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke azt emelte ki a bemutatott Veres Annáról, hogy egy kevésbé látványos, de annál fontosabb szakmai terület képviselője, hiszen a hematológiának is megvan a maga szerepe abban, hogy az egészségügy jól működjön. Viszonylag fiatalon építette ki szakorvosi karrierjét, és jelenleg a Városi Kórház vérellátó központját koordinálja, ami azért érdemel elismerést, mert nem könnyű feladat egy ilyen tisztséget betölteni a rendszerben.

Vérirradiáció

Veres Anna képviselőjelölt azt mondta önmagáról: 1971-ben született Nagyváradon, boldog családi életet él férjével és lányával. Az elemi és középiskolát a szülővárosában végezte, majd a Nagyváradi Egyetem Orvosi és Gyógyszerészeti Karán tanult, a szakvizsgáját Kolozsváron adta le. Megjegyezte: elég nehezek voltak az egyetemi évek, de sokat segített neki, jelentett számára dr. Földes Béla főorvos és a dr. Kiss Attila debreceni orvosprofesszor bátorítása, támogatása. Hangsúlyozta: céljának tekinti a következetes kiállást amellett, hogy az egészségügyi dolgozók, szakemberek meg legyenek becsülve, és ugyanakkor a régióban magasabb színvonalú az orvosi ellátás. Szerinte erre lenne lehetőség, például meg kéne oldani helyben a vérszűrést és irradiációt, mert jelenleg ez nem lehetséges. Szükség lenne új, intelligens gépekre is, az infrastrukturális fejlesztésekkel, illetve nagyobb bérezéssel pedig talán meg lehet állítani azt, hogy a fiatal orvosok kivándoroljanak. Megítélésében ugyanakkor az orvosi szakmai szépségei közé tartozik az emberekkel való találkozás, a személyes kontaktus.

Ajánlások

„Veres Annához nemcsak személyes, de szakmai barátság is fűz. A munkájában rendkívül alapos, szakmai tevékenységét odaadással és felelősségtudattal végzi. Jelenleg a Gavril Curteanu vérellátó központ felújításán és felügyelésén dolgozik. Tudatosan törekszik arra, hogy szorgalmazza az egészségügyi ellátásban az európai színvonal elérését.” (Stefania Feraru,homeopata szakorvos)

„Világosan látja és tudja, hogy milyen egészségügyi fejlesztések, változtatások lennének szükségesek a Partiumban a lakosság jobb hematológiai, illetve belgyógyászati ellátásának javítására. Az elmúlt négy év során meggyőződtem arról, hogy nem csak a hematológiai szakma részleleteit ismeri kiválóan, hanem egészségügyi szervezési feladatok ellátására is nagyon alkalmas. Férje, s lánya is odaadóan segítik törekvéseiben.” (Prof. Dr. Kiss Attila nyugdíjas hematológus, transzplantációs koordinátor)

Ciucur Losonczi Antonius