Fejek hulltak a megvesztegetés miatt

Fejek hulltak a megvesztegetés miatt
A nagyváradi polgármesteri hivatalban két hete történt megvesztegetési eset nyomán leváltották a városháza gazdasági igazgatóságának két vezető beosztású tisztségviselőjét.

 

Mint arról már korábban beszámoltunk, a rendőrök május 16-án tetten érték a nagyváradi polgármesteri hivatal gazdasági igazgatóságán dolgozó Valerica Benţe referenst, amint kétezer lej csúszópénzt vett át egy nagyváradi lakostól, hogy ennek fejében regisztrálja egy gépkocsi adásvételi okmányát és törölje az autót az önkormányzat nyilvántartásából, azért hogy a váradi illetőnek ne kelljen gépkocsiadót fizetnie. Az ügynek nem csak rá, de feletteseire nézve is negatív következményei lettek, ugyanis leváltották mind Bențe közvetlen felettesét, Ioan Gulert, a gazdasági igazgatóság magánszemélyek adóztatásával foglalkozó szolgálatának vezetőjét, mind pedig Tănese Miculescut, a gazdasági igazgatóság aligazgatóját. Hétfőn a nagyváradi városháza kistermében tartott sajtótájékoztatón beszélt erről Ovidiu Mureșan a gazdasági igazgatóság irányításával megbízott alpolgármester, valamint Eduard Florea, az igazgatóság vezetője. A hivatalos megfogalmazás szerint a két vezetőt nem leváltották, hanem ők maguk kérték áthelyezésüket.

Több indok

Mureșan és Florea is hangsúlyozták, hogy a két héttel ezelőtti incidens csak az egyik oka volt a leváltásnak, a másik ok azonban az, hogy az említett vezetők nem teljesítették a tőlük elvárt mennyiségi és minőségi elvárásokat. Mureșan és Florea elégedetlenek voltak azzal, ahogy a két leváltott vezető ellátta a belső ellenőrzési feladatokat, illetve felrótták nekik azt, hogy nagyon kevés végrehajtás zajlott az utóbbi időszakban. Eduard Florea elmondta, hogy a nagyváradi autótulajdonosok tizennyolc százalékának elmaradása van az autóadó befizetése tekintetében, majd még konkrétabban fogalmazva kijelentette: „kilencezer adósunk van, de csak harminc lefoglalás történt.” Florea hozzátette, hogy a két leváltott személy jó szakember, ezért nem válnak meg tőlük, hanem végrehajtói tisztségbe helyezik át őket a pénzügyi ellenőrzési osztályra. Miculescut Iacob Sorin a jogi személyek adóztatásával és végrehajtásával foglalkozó osztály vezetője váltja majd az aligazgatói tisztségben, míg Guler Ioan helyére az az Adrian Ficuț kerül, aki eddig a magánszemélyek adóztatásával és végrehajtásával foglalkozó osztály vezetője volt. Mindketten hat hónapig töltik majd be tisztségüket. Mureșan hozzátette, hogy a hat hónap letelte után döntenek arról, hogy a két új vezetőt véglegesítik-e tisztségeikben, vagy pedig versenyvizsgát írnak ki ezekre a beosztásokra. Végezetül Eduard Florea tudatta, hogy a következő időszakban ellenőrizni fogják az autótranzakciókat, mert, mint mondta, ezen a területen vannak a legnagyobb adóztatási gondok. Egyébiránt jelenleg magánszemélyeknek összesen 19 millió lej, jogi személyeknek pedig összesen 12 millió lej adóhátralékuk van a nagyváradi önkormányzat irányába.

Pap István