Fehérek lesznek a váradi taxik

Fehérek lesznek a váradi taxik
Nagyváradon tíz éven belül minden taxi fehér színű lesz, legalábbis, ha a helyi tanács elfogadja a váradi taxisszabályzat módosítását. A témában hétfőn szerveztek közvitát a városházán.

A nagyváradi taxisszabályzat módosításának a tervéről hétfőn délután a nagyváradi városháza nagytermében szerveztek közvitát, amelyet Emil Bentan a polgármesteri hivatal műszaki igazgatóságának ügyvezető igazgatója vezetett, és amelyen három helyi taxivállalat – a Fulger, a City és a Start – képviselői vettek részt. Egyébiránt csak névleg volt vita a hétfői találkozó, ugyanis a megjelent taxisok egyetértettek a városvezetés azon tervével, hogy Nagyváradon az elkövetkező tíz évben fokozatosan fehér színűvé váljanak a taxiként üzemelő autók. A taxisszabályzat módosítási javaslata konkrétan úgy szól, hogy a most taxiként üzemelő autók ezután is a jelenlegi színükkel közlekedhetnek továbbra is taxiként, de a módosítás elfogadásától kezdve már csak teljesen fehér színű autót lehet taxiként bejegyeztetni Nagyváradon. Mivel Váradon egy autót maximum tíz évig lehet taxiként használni, ez azt jelenti, hogy az utolsó nem fehér színű taxik is mintegy tíz év múlva kerülnek ki a váradi taxi-gépparkból.

A RAR a hunyó

A taxisok nem a módosításokkal, hanem főként a Román Autónyilvántartó (RAR) tevékenységével kapcsolatban fogalmazták meg aggályaikat. Az egyik taxis a RAR szubjektivizmusára panaszkodott, megemlítve azt, hogy a RAR több autójának nem adott taxizási engedélyt, mert nem tetszett neki az autó sárga színárnyalata. Emiatt attól fél, hogy a RAR a jövőben a fehér színárnyalatokba is bele fog kötni. Egy másik taxis azt nehezményezte, hogy az autókra kiváltott taxizási engedély tíz évre érvényes, ennek ellenére minden évben el kell menni az autóval láttamozásra a RAR-hoz, „akik rá sem néznek a kocsira, csak az érdekli őket, hogy elvegyék a láttamozásért elkért 80 lejt” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a taxisok ellenőrzésének a joga amúgy is a rendőrség feladata, ezért teljesen fölösleges minden évben 80 lejt adományozni a RAR-nak. Végezetül a taxisok már előhozakodtak azzal is, hogy túlságosan magas biztosítási díjakat kell fizessenek, illetve egyikük felvetette, hogy emelni kéne az utasszállítási díjszabást a városban, mert mint mondta „nevetséges, hogy öt lejes fuvarok vannak”. Ez utóbbi felvetésre válaszolva a közvitán jelenlevő Adrian Stantga szociáldemokrata-párti helyi tanácsos azt mondta, hogy vannak városok, ahol a váradinál olcsóbb tarifák vannak érvényben, ezzel mintegy elhárítva a díjszabás emeléséről szóló elképzelést. A taxis szabályzat módosításáról szóló határozattervezet egyébként valószínűleg a nagyváradi helyi tanács februári soros ülésén kerül napirendre.

Pap István