Fegyelmi bizottság előtt

Szatmárnémeti – Jól van és egészséges az a diák akit, november 2–án megütött matematikatanára. Az oktató sorsáról végleges döntés még nem született. November 2–án, pénteken, a Bălcescu–Petőfi Általános Iskolában az V. C osztályban a matematikatanár megütötte egy diákját.

A gyermeket fejsérüléssel kórházba is szállították. Az iskola igazgatójának Pop Cristian, elmondása szerint az orvosok megállpították, hogy a diák fején nincs semmilyen sérülés. Pop Cristian azt is elmondta, hogy az orvosi vizsgálatok eredményei mind negatívak lettek, és véleménye szerint azzal a pálcával — amit ő maga is látott — nem lehet akkora sérülést okozni. Elmondása szerint a matematika tanár bevallotta, hogy ok nélküli kirohanás miatt ütötte megy diákját, de nem állt szándékában sérülést okozni annak.

Az igazgató elmesélte, hogy az eset megtörténése óta folyamatosan tartotta a kapcsolatot az édesanyával, a gyermekkel és az őt kezelő orvossal is, ezutóbbi elmondta, hogy a diák egészséges. Az esettel kapcsolatban tegnap ült össze a fegyelmi bizottság, melynek döntése alapján a  pedagógust figyelmeztették és — az esettől számítva — 30 napon keresztül megfigyelés alatt áll majd munkája végzése során, majd végleges döntés születik az üggyel kapcsolatban. Értesüléseink szerint a matematikatanár idén került a tanintézménybe, de személyével kapcsolatban eddig nem volt semmilyen panasz sem diákok, sem szülők, valamint a kollégák részéről.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter