Favágók, motorosok, régiséggyűjtők figyelem

Favágók, motorosok, régiséggyűjtők figyelem

Bihar megye – A három hét múlva
kezdődő érmihályfalvi
Nyíló Akác Napok tervezett
programjában több olyan rendezvény is
van, melyre résztvevők,
érdeklődők jeletkezését
várják a szervezők.


Május 15–én, pénteken
délelőtt 11 órától
kezdődik a
favágóverseny (balta,
kézi húzófűrész,
motoros fűrész), melyre a versenyben
részt venni kívánó
favágók jelentkezését
várják. Másnap, május
16–án, szombaton motoros
találkozót
tartanak. Ennek
keretében motorok
kiállítása kezdődik 12
órakor a strand területén, 15
órától pedig motoros
felvonulás lesz (ennek útvonala
még nem pontosított). Ugyancsak szombaton
reggel 9 órakor régiségek
vásárát
nyitják meg
a múzeum udvarán, melyre eladókat
és vásárlókat
egyaránt várnak. Mindhárom
programra jelentkezni lehet a
0745-961106–os telefonszámon.