Farsangtemetés és táncház

Farsangtemetés és táncház
A Nagyváradi Táncegyüttes és a Partiumi Keresztény Egyetem januárban havi rendszerességgel működő táncházat indított. Ebben a hónapban február 12-én Farsangi táncházat tartottak, amely alkalmával a Nagyvárad Táncegyüttes zenekara, a Soroglya húzta a talpalávalót. A táncház szervezésébe ez alkalommal a Csillagocska Alapítvány is csatlakozott. A táncház előtt az érdeklődők a Csillagocska Néptáncegyüttes Farsangtemetés című előadását tekinthették meg.

Az érdeklődők kedd este 18 órától a Csillagocska Néptáncegyüttes Farsangtemetés című előadását tekinthették meg a PKE dísztermében, majd 19 órától kezdetét vehette a farsangi táncház, amelyen kicsik és nagyok együtt tanulták, ropták a táncokat. A Csillagocskák immár hetedik éve szervezik meg a farsangtemetést minden évben húshagyó kedden, a farsangi időszak utolsó napján. A Csillagocskák ebben az évben sem okoztak csalódást a nézőknek, hiszen vidám, energikus előadással, látványos néptáncokkal és élő zenével készültek. A felcsíki farsangtemetést bemutató előadáson volt minden, ami egy ilyen előadásból nem hiányozhat: humoros jelenetek, néptánc, élő zene. Természetesen Illés bábu elsiratása és eltemetése sem maradhatott el, amely ez esetben abból állt, hogy a Csillagocskák széttépték a telet jelképező szalmabábut. A közönség sűrű tapssal jutalmazta a táncosokat, majd Benedek Árpád zenepedagógus, a Csillagocska Néptáncegyüttes vezetője szólt a közönséghez.

Táncház

Benedek Árpád a gyermek- és felnőtt-táncházak történetét ismertette röviden a jelenlevőkkel. Elmondta, hogy Nagyváradon közel tizenkét éve működik a gyermektáncház heti rendszerességgel. „Ez a szülőknek is köszönhető, hiszen komolyan veszik azt, hogy a hagyományainkat őrizni, ápolni kell és elhozzák gyermekeiket ezekre az alkalmakra. Egy másik nagyon fontos dolog, hogy ne csak a gyerekek tanulják meg a néptáncokat, hanem a felnőttek is” – tette hozzá. A felnőtt táncházaknak az évek során két nagy virágkora már volt, de sajnos a próbálkozások ellenére nem működött rendszeresen.

Ez év januárjától a Partiumi Keresztény Egyetem és a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese szívügyének érezte és felvállalta azt, hogy havi rendszerességgel megszervezze a felnőtt táncházat. „Ez az alkalom minden hónapban egy csütörtöki napra esik, de most kivételesen közösen tartjuk meg húshagyó kedden” – tette hozzá végezetül Benedek Árpád. A Csillagocskák a szülőket egy kis mozgásra invitálták, majd az érdeklődőket Rácz Lajos és Brugós Anikó, a Nagyvárad Táncegyüttes tagjai szilágysági táncokra oktatták, a kisebbek pedig Benedek Árpádtól felcsíki és moldvai táncokat tanulhattak.

Nagy Noémi