Farsangoltak a Csillagocskák

Farsangoltak a Csillagocskák
Február 16-án, hétfőn délután tartotta meg vidám farsangi ünnepségét a váradi Csillagocska Református Zeneóvoda a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében.

Immár hagyománnyá vált, hogy a várad-réti Csillagocska Református Zeneóvoda minden évben vidám, mókában és játékokban gazdag farsangi mulatságot szervez, amelyen a gyermekek, a szülők és az óvodapedagógusok együtt farsangolnak. A közös mókázás nem csak abban áll, hogy a szülők aktívan részt vesznek a játékokban, hanem azt is jelenti, hogy a kicsik mellett a felnőttek is jelmezekbe öltöznek. Hétfő délután sem volt ez másként, a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) díszterme hamar megtelt a mesebeli lényeknek, szuperhősöknek, különböző állatkáknak, tündéreknek, királylányoknak és más jelmezekbe öltözött gyermekekkel és szüleikkel. A kicsik a teremben szaladgálva és játszva várták, hogy elkezdődjenek a játékok. Végül Kecskés Edit, az óvoda vezetőjének hívó szavára és Benedek Árpád zenepedagógus vezetésével megkezdődött a program, amelyet a Csillagocska zenekar tagjai kísértek a játékokhoz, táncokhoz illő zenével.

Játékok

A szülők gyermekeikkel több mókás játékban is részt vehettek: elsőként újságpapír szigeteken kellett táncolni, nehezítésként amikor a zene elhallgatott, az újságot félbe kellett hajtani. Így végül gyermekkel az ölben, fél lábon tudtak csak táncolni a kitartó szülők a tenyérnyi papírokon. Nagy népszerűségnek örvendett az ügyességi labdajáték is, amely során a szülőknek egy-egy kartonpapírhídon kellett átgurítaniuk a labdát, majd szaladni a sor végére és egy újabb hidat képezni, mindaddig, míg a labda a terem végében elhelyezett kosárba jut. Ezek mellett nem maradhatott el a bokára kötött lufik kipukkasztása, a fánkevő verseny, a kötélhúzás és más szórakoztató programok sem. Ebben az évben újdonságként a Csillagocska néptáncegyüttes tagjai egy rövid jelenetet is bemutattak a húshagyó keddi farsangtemetési előadásból, pontosabban a telet jelképező Illés bábut siratták el a gyerekekkel együtt. Ezt követően a résztvevők felcsíki táncokat táncolhattak, majd megnyílt a folyosón felállított büfé is, ahol a szülők által hozott finomságokat kóstolhatták meg a játékban megfáradt kicsik és nagyok. Ezzel párhuzamosan a tombolák kiváltására is sor került. A tombolatárgyakat szintén a szülők ajánlották fel, a bevételt pedig az óvoda udvarának rendezésére fordítják. A pihenést követően a Csillagocska Zenekar újból táncba hívta a jelenlevőket.

P. Nagy Noémi