Farsangi tanár-diák vetélkedő volt

A diákok és osztályfönökeik táncos produkciókkal léptek színpadra
A diákok és osztályfönökeik táncos produkciókkal léptek színpadra
A nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnáziumban idén is megszervezte a farsangi vetélkedőt az iskola diáktanácsa múlt csütörtökön, hét csapat szállt versenybe egymás ellen.

Idén hét csapat szállt versenybe azért, hogy a képzeletbeli dobogó első fokára állhasson, természetesen most sem csak az kreativitás és az ügyesség volt fontos, hanem a tudás is. Lőrincz Bálint, a diáktanács elnöke elmondta, hogy a versenyt már több alkalommal megszervezték, szeretnék ezt hagyománnyá tenni. A csapatok zenei bandáknak kellett beöltözzenek, fontos szabály volt, hogy a jelentkező csapatokban az osztályfönökök is részt kellett vegyenek. A 12 líceumos magyar tannyelvű osztályból 6 osztály csapata vett részt a versenyen, valamint egy tanár csapat is alakult. A bandák témájú Egy kalap alatt tanár-diák vetélkedőn többek között színpadra állt a Magna Cum Laude, a Pussycat Dolls, a One Direction, valamint a Rolling Stones együttesek iskolai változata.

Tánc és vetélkedő

A versenyen természetesen nem csak a tánctudás és a kreativitás volt lényeg, hanem a tudás is, minden csapatnak kérdéseket is tettek fel. A kérdések egy része az általuk kiválasztott bandával kapcsolatos ismereteket tesztelte, a másik része pedig az általános műveltségüket. A csapatok ezután ügyességi játékokon is részt vettek. A próbákat az öt zsűritagból álló versenybizottság pontozta: Hochhauser Enikő igazgatónő, Kovács Tünde testnevelő tanár, Imre Emese angoltanár, Petru Barbara, a diáktanács volt elnöke és Bátori Boglárka a diákok képviselőjeként volt jelen.

A nyertesek számára a diáktanács nyereményekkel is készült, mozijegyet, kávé- és ételutalványokat, valamint édességcsomagokat osztottak szét. Az iskola dísztermében megszervezett próbák után afterpartyt tartottak a Life Clubban, ahol a jó hangulatért Dj Duka felelt.

Nyertesek

Az első helyezett a tanárok csapata lett, a második a 10.I. osztály, a harmadik helyezést pedig holtversenyben a 9.I és 12.I. kapta meg.

Törő Enikő