Farsang Csillagocska módra

Farsang Csillagocska módra
Nagyvárad- Szerda este a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében szervezték meg a várad-réti Csillagocska Református Zeneóvoda idei farsangi mulatságát. Szülők és gyermekek közösen szórakoztak.

 

Immár nyolcadik alkalommal szervezett farsangi mulatságot a nagyvárad-réti Csillagocska Református Zeneóvoda. Ezeknek a jó hangulatú összejöveteleknek a sajátos jellemzője, hogy a szülők, az óvópedagógusok és a gyermekek közösen vesznek részt a mókázásban, a különböző játékokban, és nem csupán az apróságokat öltöztetik valamilyen jelmezbe, hanem a felnőttek többsége is maskarába bújik.

A várakozásoknak megfelelően nagy volt a nyüzsgés szerdán öt óra körül a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, illetve az előtte levő folyóson: a színpad előtt tomboladíjként használt játékok kellették magukat, a Csillagocska zenekar hangolt, a beöltözöttek pedig izgatottan várták a változatos műsor kezdetét. Nem csupán jelenlegi csillagocskákat lehetett látni, hanem olyan nagyobb gyermekeket is, akik néhány éve ugyan már kinőttek az óvodás korból, de azért nem feledkeztek meg arról, hogy egykoron milyen kiváló és összetartó közösségnek voltak a tagjai.

Változatos programok

A szuperhősök és a mesefigurák az idén is nagy népszerűségnek örvendtek: mások mellett Superman-ek, királykisasszonyok, cowboyok, tündérek és királyok tűntek megfékezhetetlennek, egészen addig, míg a papnak öltözött Benedek Árpád zenepedagógus, illetve Kecskés Edit, az tanintézmény vezetőjének hívó szavára megkezdődött a program, vicces hangbemelegítéssel.

Külön említést a szülők alkotta Csillagfény kórus fellépése. Volt sok móka és kacagás a bokára kötött lufikkal való táncolás közben, a fánkevő verseny során, a kötélhúzáskor és a WC-papír tekerő vetélkedőn. Remekül szórakozott mindenki, akik pedig a nagy rohanásban elfáradtak, a hozzátartozók által biztosított büfé finomságait is megkóstolhatták.

Ciucur Losonczi Antonius

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .