Fantasztikus VSK–rajt az osztályzón

Fantasztikus VSK–rajt az osztályzón

A mérkőzés vége előtt
négy másodperccel Varga Antal
aranygólt szerzett, ezzel nyerte a
Szatmárnémeti Városi Sportklub
férfi kézilabdacsapata a nemzeti ligás
osztályzó első meccsét.


A Bukarestben zajló férfi
kézilabda nemzeti ligás
osztályzó első számú
favoritját, az Uztel Ploieştiet verte a
Szatmárnémeti Városi Sportklub,
ezzel hatalmas lépést tett az
élvonalba való jutásért
vívott küzdelemben.


Pedig az első félidő
teljesítménye alapján alig
gondolhatta volna valaki, hogy a Palkó
János és Nicolae Istrate
edzőpáros legénysége tudja
tartani majd a lépést az elmúlt
idényben még Nemzeti Ligában
szereplő prahovai együttessel. Az Uztel
ugyanis az elején 5–0–ra, majd
6–1–re, 7–3–ra, majd
14–8–ra vezetett, az első
félidő végén pedig
15–10–es ploieşti–i
vezetést mutatott az
eredményjelző.


A szünet után viszont teljesen
megváltozott a szatmáriak
játéka. Teremi László
„kivédte az ellenfél
szemét”, a fiúk pedig öt perc
alatt ledolgozták a hátrányt. A
35. percben már 16–16 volt az
állás, a megtorpant prahovaiak pedig alig
tudtak magukhoz térni. A sokk az utolsó
percig tartott, ugyanis teljesen elaludtak a
szatmáriak utolsó
támadásánál. 19
másodperccel a vége előtt,
27–27–es állásnál
időt kért Palkó, a mesteri taktika
pedig meghozta az eredményét. A
ploieşti–i védők az
átlövő Surducanra mozdultak ki, aki
lepasszolta a labdát az üresen maradt
Vargára. A magyarországi
légiós nem hibázott, és
balszélről „kivégezte” a
prahovai kapust. A köröstarcsai
kézilabdázó egyetlen gólt
szerzett a meccsen, az is a győzelmet hozta a
VSK–nak.


Említésre méltó, hogy a
mintegy húszfős szatmári
szurkolótábor végig
buzdította kedvenceit, hatalmas zajt csaptak a
bukaresti csarnokban, ez pedig plusz erőt adott a
fiúknak.


„Fantasztikus ez a győzelem. Bár az
első félidőben nagyon
félénken, gyengén
játszottunk. A védelemben elég
jók voltunk, viszont a támadásban
sokat hibáztunk. Fontos siker, de szombaton is
győzni kell, és azután
ünnepelhetünk” – mondta
örömmámorban Palkó.


Szombaton 15 órától az
Universitatea Craiova ellen játszik VSK,
vasárnap pedig az utolsó
fordulóban a 13 órától a
Brassói SCM Rom Cri lesz a Palkó, Istrate
kettős legénységének az
ellenfele. Az oltyánok egy gyenge
szinvonalú mérkőzésen
meglepetésre győzni tudtak tegnap a
brassóiak ellen.


„Várható volt, hogy a cariovaiak
lesznek a meglepetései a tornának. Kicsit
öreges, lassú a játékuk, de
verhetőek. Kötelező módon
győzni kell ellenük. A brassóiak
fiatalok, viszont tapasztalatlanok. Megtorpantak,
és magukra huzták ellenfelüket.
Remélem, hogy ellenük, a vasárnapi
mérkőzés nekünk nem fog
már számítani” – tette
hozzá a VSK technikai igazgatója.

Nemzeti ligás osztályzó, 1.
forduló

Brassói SCM Rom Cri –
Universitatea Craiova 29–36

(13–18)
Uztel Ploieşti –
Szatmárnémeti VSK 27–28

(15–10).
VSK: Teremi, Cioroiu – Birtalan
(9 gól), Şavlovschi (1), Mateş,
Surducan (6), Oláh János (3), Oláh
Barnabás, Varga (1), Nagy (7), Szepesi (1),
Ardelean, Kopcsák.
2. forduló, szombat

Craiova – VSK (15 óra), Brassó
– Ploieşti (17 óra).
3. forduló, vasárnap:


Ploieşti – Craiova (11 óra), VSK
– Brassó (13 óra).

1. Craiova 1 1 0 0 36–29 2

2. VSK 1 1 0 0 28–27 2

3. Uztel 1 0 0 1 27–28 0

4. Brassó 1 0 0 1 29–36 0