Falastul rontott a házba

Falastul rontott a házba
Bihar megye – Egy Prahova megyéből Németországba tartó, gyógyszerekkel megrakott Volvo nyerges vontató belerohant egy házba szerda reggel Telegden. A sofőrön kívül senki nem sérült meg. Video itt

A telegdi híd utáni első ingatlannak, mely a sofőr menetiránya szerinti bal oldalon állt, a tartószerkezete is megsérült a balesetben. Az összeomlott rész után lehet, hogy le kell bontani a látszólag épen maradt részt is. A TIR két fát is derékba tört, s leszakította a közepes feszültségű elektromos vezetéket is. A villamosművek szakemberei állították helyre a meghibásodást. A nagyváradi sofőrt a tűzoltóság speciális alakulatának egysége lángvágóval szabadította ki a romokból. A balesethez riasztott gyorsmentő (SMURD) egység a váradi klinikára szállította a férfit, sérülései a csodával határos módon nem életveszélyesek, saját lábán szállt be a rohamkocsiba.

Nem pihent eleget

A közlekedésrendészet helszínelő csoportját vezető Viorel Danciu tudatta: nincsenek féknyomok az úton, ebből arra következtettek, hogy a sofőr elaludt vezetés közben. Bár a tachométer szerint kétszer is megállt pihenni útközben, úgy tűnik, ez nem volt elég. Szerencse, hogy az ellentétes menetirányú sávban épp nem jött semmi, amikor azon átsodródva a ház falába rohant a monstrum. S az is óriási szerencse, hogy az ingatlanban nem tartózkodott épp senki. Az ott lakó házaspár s a gyermekük már munkába, illetve iskolába ment. A külön házban lakó nagypapa is hálát adott a sorsnak, hogy a szerencsétlenségben nem sérültek meg szerettei, s azt is elmondta, a család lakhatását is megoldják majd valahogy.

Zámbó Sipos Mónika

Kapcsolódó cikkek:

  • Egy halott, s több sérült az utakon
  • Tizenkét sérült hét balesetben