A rengeteg kihagyott helyzet megbosszulta magát. Az ismert focis közmondással le is írtuk a Kolozsvári CFR II – Szatmárnémeti Olimpia labdarúgó III. ligás mérkőzés jellemzését, ugyanis a vendégségben levő „sárga–kékek” legalább fél tucat ziccert hagytak ki, a hazaiak pedig ki tudták használni azt a pár helyzetüket, amelyeket kidolgoztak Şuta kapuja előtt. Marinaş, Micaş, Gavrilescu, Zsiga voltak az élmenők a helyzetkihagyásoknál. Talán a kapu méretével lehetett baj, ugyanis az Olimpia játékosai ha eltalálták a kapu területét, akkor a labda a lécről pattant vissza.
A kolozsváriak az első félidő derekán egy hat szögletes sorozat után kifárasztották az Olimpia védelmét és Sere révén megszerezték a vezetést. A második félidőben pedig egy jobb oldali támadás után Negruţnak passzolta vissza a labdát CFR középpályása, előbbi pedig nem hibázott, és beállította a végeredményt.
„A csapat játékára nem lehet panaszom. Az első gólnál védelmi hiba volt, a másodiknál pedig nem hibáztathatok senkit. Viszont ami bosszant, hogy rengeteg helyzetet hagytunk ki. Jól játszottunk, de az ellenfél használta ki helyzeteit” – panaszolta Csík Tibor edző, aki ugyanazt a tizenegyest küldte tegnap pályára Kolozsváron, mint az elmúlt szombati, Brassói Corona elleni bajnokin. A szakvezető a vereség ellenére kissé fellélegezhet, ugyanis a tegnapi forduló meccsein rengeteg meglepetés eredmény született: az eddig nyeretlen Jádi Voinţa az éllovas otthonában jegyezte első sikerét, a Sănătatea nem boldogult a tatrangiakkal, de az etap rangadóján, Szászrégenben még gól sem született. Így a szatmári legénység, a fájó vereség ellenére megőrizhette korábbi pozícióját a 6. csoport táblázatában.
Labdarúgó III. Liga
6. csoport, 7. forduló: Kolozsvári CFR II – Szatmárnémeti Olimpia 2–0 (Sere 25. perc, Negruţ 73.). Olimpia: Şuta – Moş, Sabău, Fl. Mureşan, Micaş, Homorozan, Villand, Zsiga, Gavrilescu, Prodan, Marinaş. Játszottak még: Botos, Feier, M. Mureşan, Hanus. További eredmények: Kolozsvári Sănătatea – Tatrangi Unirea 1–1, Zlatnai SK – Kolozsvári U II 0–5, Szászrégeni Avântul – Aranyosgyéresi Seso 0–0, Besztercei Gloria II – Marosvásárhelyi FCM II 0–2, Dési Unirea – Zilahi FC 2–1, Nyárádtői Unirea – Jádi Voinţa 2–5, Brassói Corona – Szászfenesi Unirea 1–0.
1. Régen 7 5 1 1 12–6 16
2. Nyárádtő 7 5 0 2 16–10 15
3. Olimpia 7 4 1 2 12–6 13
4. U II 7 4 1 2 17–11 13
5. Gyéres 7 4 1 2 9–5 13
6. Corona 7 4 1 2 8–4 13
7. Sănătatea 7 3 2 2 12–8 11
8. Tatrang 7 3 2 2 10–6 11
9. Zilah 7 3 2 2 8–6 11
10. Dés 7 3 2 2 7–8 11
11. CFR II 7 2 2 3 8–7 8
12. Vásárhely II 7 2 0 5 5–13 6
13. Zlatna 7 1 2 4 4–17 5
14. Szászfenes 7 1 1 5 7–12 4
15. Jád 7 1 1 5 7–14 4
16. Gloria II 7 1 1 5 8–17 4