Fölényes NDF-es siker Szaniszlón

Fölényes NDF-es siker Szaniszlón

Szatmár megye – A Német Demokrata
Fórum szaniszlói szervezete hatalmas
fölénnyel nyerte meg a vasárnap
megtartott időközi helyhatósági
választásokat. A község
választásra jogosultjainak több mint a
fele elment szavazni.

Szaniszló községben a vasárnapi
önkormányzati választások
alkalmával 3119 választásra jogosult
állampolgárt vártak az urnák
elé. Az este 21 órakor lezárult
szavazást követően, a
szavazatszámlás végén
kiderült, hogy összesen 1643 személy adta
le voksát. Az érvényes szavazatok
száma pedig elérte az 1579-et. A
pártlistákra, illetve a független
jelöltekre leadott voksok
összeszámolása után a
Német Demokrata Fórum helyi szervezete
ünnepelhetett vasárnap este, hiszen mint
kiderült, olyan győzelmet arattak, amelyre
talán még ők maguk sem
számítottak. Az NDF összesen 567,
a PSD 261, a PNL 250, az RMDSZ pedig
mindössze 133 voksot kapott. A Románia
Fejlődéséért Nemzeti
Összefogás (UNPR) pártja 88 szavazatot
tudhatott magáénak, míg a PD-L
csupán 85-öt. Így, a
választások eredményeképpen az
NDF 5 (Kardosi Zoltán, Kovács József,
Krémer Lajos, Maurer Sándor, Gnánt
István), a PSD és a PNL 2-2 (Roşca
Răzvan és Purcel Valentin, illetve
Şaitoş Maria-Rodica és Stan Vasile), az
RMDSZ, az UNPR és a PD-L pedig 1-1 (Kocsis Barna,
Mateş Constantin, illetve Toca Liviu) tanácsost
adhat az újonnan megalakuló helyi
tanácsba. Rajtuk kívül
függetlenként bejutott még
Kóczé Dániel
is. Értékelték az
eredményt
  A két magyar
párt
képviselői szerkesztőségünk kérésére
röviden értékelték a
választás eredményét. Az
NDF pártlistáján
harmadikként bejutott tanácsos,
Krémer Lajos (bal oldali kép)
úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt
időszakban megvalósított,
„házról-házra”
jellegű kampányuknak
köszönhetően értek el ilyen nagy
mértékű győzelmet, valamint annak,
hogy az NDF jelöltjei mind
közmegbecsülésnek örvendő
személyek Szaniszló községben. Az
RMDSZ részéről bejutott egyetlen
tanácsos, Kocsis Barna (jobb
oldali kép)
 elismerte, hogy
tagadhatalanul gyengén szerepelt az
érdekvédelmi szövetség a
vasárnapi választásokon. Viszont
örömét fejezte ki, hogy a 13 tagból
megalakítandó, új helyi
tanácsba összesen 7 magyar tanácsos
jutott be, és ha ők a jövőben
összefognak, akkor abszolút
többséget alkotva, hitelesen és
eredményesen képviselhetik majd
Szaniszló magyarságának
érdekeit.

Címkék: , ,